Horvátországban kötelező lesz a Covid-igazolvány, ahol maszkot kell viselni

Forrás: MTI

 2021. július 06. 16:22

Az idegenfogalmi idény végével Horvátországban mindenhol kötelező lesz a digitális Covid-igazolvány, ahol maszkot kell viselni, ez vonatkozik minden intézményre, magán és állami vállalatra, de az üzletekre is – írta a Jutarnji List című horvát napilap kedden a nemzeti válságstábra hivatkozva.

Hozzátették: abban az esetben, ha romlana a járványhelyzet, ez még előbb is bekövetkezhet, akár még a nyári szezon folyamán.

Andrej Plenkovic horvát kormányfő a sajtónak úgy nyilatkozott: ahhoz is meg fogják találni a jogi keretet, hogy védettségi igazolásokhoz kössék az állami támogatásokat.

Kiemelte, hogy az adófizetők az elmúlt 18 hónapban 34 milliárd kunával (1604 milliárd forint) járultak hozzá a járvány okozta gazdasági károk helyreállításához. Elmondása alapján 700 ezer munkahelyet mentettek meg, likviditási hitellel támogatták a vállalkozásokat, leállították a végrehajtási eljárásokat, és számos ágazatnak nyújtottak különböző támogatásokat.

horvatorszag_123rf

A turisztikai szezon végével azokon a helyeken, ahol maszkot kell hordani, ott a digitális koronavírus igazolványt is fel kell majd mutatni

Fotó: 123rf.com

Az intézkedésekkel kapcsolatban az mondta: "ösztökélni akarjuk az embereket arra, ami célszerű, ésszerű és jó számukra". A kormányfő ugyanakkor értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy mire várnak azok, akik nem még nem oltatták be magukat. Horvátországban ugyanis csökkent az oltakozási hajlandóság, a lakosságnak mindössze 37,3 százaléka kapta meg valamelyik vakcina legalább első dózisát.

Az elmúlt 24 órában 96 új fertőzöttet azonosítottak, amivel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírussal megfertőződöttek száma meghaladta a 360 ezret.

Mint arról a napokban hírt adtunk, Horvátország július 1-jétől szigorította a turisták belépésének feltételeit. A Horvát Idegenforgalmi Közösség korábbi tájékoztatása szerint július 15-ig lesznek érvényben a beutazást korlátozó intézkedések.