Hét helyszín, ahol ingyenesen fesztiválozhatunk a Magyar Telekommal

Forrás: turizmus.com

 2024. június 05. 14:08

A tavalyi év után idén is megrendezik a Telekomosok Fesztiválját. Az ingyenes élménysorozat június 15. és augusztus 25. között várja az érdeklődőket az ország különböző pontjain.

A tavalyi évhez hasonlóan az események a Magyar Telekom ügyfelei számára ingyen látogathatók, valamint két vendégjegyet is lekérhetnek, így az eseményre magukkal hozhatják még két barátjukat, családtagjukat is.

Az ingyenes fesztiválok célja, hogy sokrétű kulturális programot és kikapcsolódási lehetőséget biztosítson azok számára is, akik a megélhetési nehézségek miatt idén nem, vagy csak kevesebbet tudnak költeni a nyári élményekre. 10 magyarból mindössze 4 tervez nyaralást idén, többségük (88 százalékuk) belföldön utazik majd. A kikapcsolódásra fordított kiadások csökkenése még inkább érezteti a hatását vidéken, ahol egyébként is korlátozottabbak a szórakozási lehetőségek és programok – közölte a Magyar Telekom.

Az egyes állomásokon a sokszínű kulturális és családi programok mellett a legismertebb hazai együttesek (Margaret Island, Blahalouisiana, Carson Coma, Platon Karataev és még sokan mások) és DJ-k lépnek fel, de sportközvetítések és sportolási lehetőségek is helyet kapnak majd a programok között.

A tavalyi helyszínek között szerepelt többek között a siófoki Bamboo sziget

Fotó: Telekom HU Facebook /Soós Bertalan

 

A Telekomosok Fesztiválja egynapos eseményei országszerte az alábbi rendhagyó helyszíneken és időpontokban várják az érdeklődőket:

  • 2024. június 15. –Nagykanizsa, Csónakázó-tó
  • 2024. július 05. – Székesfehérvár, Főnix Park
  • 2024. július 27. – Fonyód, Báthori utcai strand
  • 2024. augusztus 03. – Somlóvásárhely – Kreinbacher Birtok
  • 2024. augusztus 10. – Hortobágyi Csillagles - Pusztai Állatpark
  • 2024. augusztus 17. – Körös-torok, Csongrád
  • 2024. augusztus 25. – Domoszló, Kisnánai vár

 

A jegyeket folyamatosan töltik be, de emellett egész nyáron több ütemben további élmények, kedvezmények és értékes nyereményjátékok lesznek elérhetőek a Magenta Momentsben.

A vállalat a Deutsche Telekom kampányának részeként idén is lehetőséget biztosít Európa fiataljai számára, hogy eljussanak a legnagyobb nemzetközi fesztiválokra. Így a Rolling Loudra, a Lollapaloozara és az INOTA Focus: Turbinacsarnok eseményére is nyerhetnek belépőt az érdeklődők.