Jövőre megnyílhat a Rác fürdő, ez a cég újíthatja fel
Forrás: turizmus.com
2023. február 16. 18:57
Korábban történt
Nem nyilvános közbeszerzésen kiválasztották az évek óta árván álló, de Csipkerózsika-álmából már ébredező Rác fürdő új tervező cégét – írja az mfor.hu.
A közbeszerzési értesítő szerint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) tulajdonában álló fürdőt közel 120 millió forintért a Budapesti Építőművészeti Műhely Kft. újíthatja fel. A Rác ezt követően várhatóan jövőre nyithatja meg kapuit.
![]() |
Jövőre talán megnyílhat végre a Rác fürdő |
Fotó: Pataki Tamás |
A közbeszerzés előzetes közzététel nélküli tárgyalással zajlott, azaz nem hirdették meg nyilvánosan a projektet. Ennek okaként ezt írja a közbeszerzési értesítő:
„A fürdő üzemeltetéséhez nélkülözhetetlen a felújítás, mivel jelenlegi állapotában használhatatlan, mert évek óta nem működik, s az eltelt időszak alatt az üzemeltetéséhez szükséges egyes jogszabályok is megváltoztak, így több szempontból is átalakításokat kell végezni az ingatlanban. A beruházás megvalósítása, annak megtervezése tehát kizárólag a szerzői jogokkal rendelkező eredeti tervező által a felújítás megtervezésével lehetséges”.
Február 2-án három tervezési fázisra írták alá a szerződést. A közbeszerzés nem terjed ki a Rác hotel felújítására, kizárólag a fürdő területét érinti.
Több mint tíz éves kálvária után, 2021. május 31-én árverésen szerezte meg a főváros fürdővállalata a Rác fürdőt és a mellé épült szállodát, akkor még azt remélték, hogy felújítása után legkésőbb 2022 végén megnyílhat a létesítmény.