Pom-pom és Gombóc Artúr új kiállítóhelyre költözött Vácon

Forrás: turizmus.com

 2021. augusztus 02. 13:34

Július 22-én nyílt Sajdik Ferenc, Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus, karikaturista életmű-kiállítása Vácon, a Pannónia Házban. Négy teremben összesen 150 művet állítottak ki a Ludas Matyi hetilap legendás rajzolója és Csukás István népszerű mesefiguráinak életre keltőjétől.

A patinás, több mint 300 éves, felújított Pannónia Ház az eltelt évszázadok során működött már kocsmaként, fogadóként, kereskedőházként, színházként, moziként is. A reformkorban az ország legismertebb színészei érkeztek ide egy-egy darabbal, az akkori Aranyszarvas Vendéglőben vándorszínészként még Petőfi Sándor is megfordult – olvasható a Sajdik Gyűjtemény sajtóközleményében.

Most, az egykori vendéglőben Sajdik Ferenc egyedülálló, attribútumokkal kiegészített portréi kaptak helyet. Sajdik az 1980-as évektől készít képkeretekbe foglalt, pasztell karikatúrákat számára fontos történelmi személyiségekről, képzőművészekről, színészekről, írókról. Minden portréja kuriózum: a keretekre a művész különféle applikációkat erősít, agyagszobrokat, vagy akár hétköznapi tárgyakat, melyek az ábrázolt személy életművét szimbolizálják.A földszinti nagyteremben sorakoznak a jellegzetes Sajdik-karikatúrák. Utánozhatatlan stílusú, könnyed vonalakkal megrajzolt és sajátosan színezett állatfigurái, elképzelt élethelyzetei csalnak mosolyt a látogatók arcára.

sajdik_kiallitas

A gyerekteremben köszönnek a vendégekre Csukás István mesehősei Sajdik Ferenc rajzairól

Fotó: Sajdik Gyűjtemény

Külön teremben sorakoznak Váccal kapcsolatos alkotásai: váci utcarészletek, jelenetek és a város történelmi eseményei jelennek meg Sajdik-köntösbe csomagolva.

A gyerekteremben köszönnek a vendégekre a Civakodó Cipőikrek, Madárvédő Golyókapkodó, a Ho-Ho-ho Horgász, Pom Pom és Gombóc Artúr. Csukás István mesehőseit Sajdik Ferenc formálta meg, közös munkájukból pedig ma is nagyon népszerű rajzfilm-sorozatok születtek. A színes teremben kényelmes puffokban üldögélve néhány epizódot is meg lehet nézni a híres rajzfilmekből a múzeumlátogatás közben.

sajdik_kiallitas

A megnyitón a majd 91 éves művész úgy fogalmazott: nagyon jó érzés számára, hogy méltó környezetbe kerültek a képei

Fotó: Sajdik Gyűjtemény

A tárlatvezetéseken a látogatók pedig olyan izgalmas kérdésekre is választ kaphatnak, miszerint: Miért nem lépett zsoké édesapja nyomdokaiba Sajdik Ferenc? Hogyan találkozott Csukással? Melyik figurát tette volna el láb alól Csukás, és lett Sajdik a megmentője?

A Sajdik Gyűjteményhez és a Pannónia Házhoz tartozik Kolodko Mihály, Vácon élő szobrászművész közelmúltban felállított három alkotása is: Mária Terézia, Morzsa kutya és Csúzli miniszobrai, a vasútállomástól a Diadalívig tartó útvonalon.

A Sajdik életművet bemutató állandó kiállítás keddtől vasárnapig, 10 és 18 óra között várja a látogatókat.