A vendég helyett az állam fizeti az idegenforgalmi adót

Szerző: dr. Neiger Kata

Forrás: turizmus.com

 2020. április 22. 17:13

A gazdaságvédelmi akcióterv részeként a szállóvendégek helyett az államtól igényelhetik az önkormányzatok az idegenforgalmi adó megtérítését, az üdülőhelyi támogatással ugyanakkor átmenetileg nem számolhatnak – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent rendeletből.

A kormány gazdaságvédelmi akciótervének részeként már április elején bejelentette, hogy év végéig felfüggeszti az idegenforgalmi adó (ifa) beszedését. A kedden megjelent 140/2020 (IV. 21.) kormányrendelet 5–8.§-ai tartalmazzák az erre vonatkozó további szabályokat.

Mint ismeretes, az idegenforgalmi adót a szállóvendégnek kell megfizetnie, aki egy önkormányzat területén nem állandó lakosként vendégéjszakát tölt. A szállásadó teendője, hogy az idegenforgalmi adót bevallja és továbbítsa az adott települési önkormányzat felé.

A friss kormányrendelet szerint 2020. április 26. és 2020. december 31. között az idegenforgalmi adót nem kell beszednie a szállásadónak, azonban a nála eltöltött vendégéjszakák után azt – mint megállapított adót – változatlanul be kell vallania. A bevallott, de a vendég által meg nem fizetett adóval egyező összegű, vissza nem térítendő költségvetési támogatást nyújt az állam a települési önkormányzatok számára a költségvetési törvényben foglaltak terhére.Az önkormányzatok számára ez a rendelkezés némi megnyugvást jelenthet, mert ugyan utólag, elektronikusan a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig benyújtható igénylési rendszerben, de hozzájuthatnak az idegenforgalmi adó összegéhez.

Idén le kell mondaniuk az üdülőhelyi támogatásról az önkormányzatoknak

Fotó: 123rf.com

A nyilvánvalóan a belföldi turizmus megsegítését célzó állami szerepvállalás mellett ugyanakkor a kormányrendelet arról is rendelkezik, hogy a települési önkormányzat nem jogosult az állam által a beszedett idegenforgalmi adóhoz kapcsolódóan nyújtott üdülőhelyi támogatásra – ez idegenforgalmi adóforintonként 1 forint költségvetési támogatást jelent – 2020. április 26-tól a veszélyhelyzet megszűnéséig (a jelenlegi rendelkezés szerint legfeljebb 2020. december 31. napjáig).