Megalakult a balatoni fejlesztéseket koordináló cég

Forrás: turizmus.com

 2017. február 28. 18:29

A napokban bejegyzett Balatoni Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. létrehozását még december végén írta elő kormányhatározat. Az új állami társaság koordinálja majd a 2020-ig tervezett balatoni fejlesztéseket.

Mint arról korábban hírt adtunk, 2020-ig magyar és uniós forrásokból 365,4 milliárd forintot fordítanak a Balaton kiemelt turisztikai térség fejlesztésére. Az erről szóló, év végén megjelent kormányhatározat szerint a fejlesztések szakmai koordinációját az állam kizárólagos tulajdonában álló nonprofit gazdasági társaságnak kell elvégeznie. Ez a cég az újonnan alapított, balatonfüredi bejegyzésű Balatoni Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt., amelyet 20 millió forint alaptőkével a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hozott létre. A továbbiakban azonban a cég szakmai feladatainak irányítását a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. látja el – válaszolta a vagyonkezelő a Világgazdaság megkeresésére.

A lap azt írja, az új társaság fő profilja az épületépítési projektszervezés, vezérigazgatója Mozsár István, aki 2014-től a Városliget Zrt.-t vezette, ahol a tervezett múzeumi fejlesztések levezénylése volt a feladata. A Balatoni Nonprofit Zrt. felügyelőbizottságában helyet kapott Gajda Tibor, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese is.

Kapcsolódó cikkek