A Refundit nevű izraeli kezdeményezés nyerte az UNWTO és a Globalia első globális turisztikai startup versenyét.

A versenyre háromezer nevezés érkezett a világ 133 országából, a díjat január végén a madridi FITUR vásáron vehették át a nyertes cég képviselői.

Az egy évvel korábban meghirdetett verseny első fordulójának végén 20 középdöntős pályázót választottak. Ez a húsz vállalkozás tavaly szeptember 27-én a Turizmus Világnapja globális központi eseményén Budapesten mutatkozhatott be a nemzetközi közönség előtt. Akkori cikkünkben több projektet is részletesen bemutattunk olvasóinknak.

Ezek közül választották ki a tíz döntőst, akik a FITUR-on mutathatták be terméküket.

Közülük végül a Refundit lett a nyertes. Az izraeli társaság egy olyan applikációt fejlesztett ki, amely az Európai Unió országaiba látogató turistáknak biztosít ÁFA-visszatérítési lehetőséget.

A projektről a budapesti rendezvény alkalmából ezt írtuk: A bemutatkozó startupok közül az egyik legérdekesebb az izraeli fejlesztésű Refundit nevű alkalmazás, melynek segítségével az utazók elkerülhetik a reptéren való sorban állást az adó-visszatérítésre kijelölt helységnél. Az alkalmazás ilyen egyszerűen működik: a vásárló készít egy fotót az okostelefonjával a számláról, feltölti az alkalmazásba, ami eljuttatja azt az illetékes adóhatósághoz. A brüsszeli reptéren már 3 hónapja sikeresen alkalmazzák a rendszert. Szlovákiában is tesztelték már az alkalmazást. Ez a találmány gazdasági előnyöket jelent az államoknak is. Az utazók várhatóan többet fognak költeni, ha tudják pontosan, hogy mennyi adót kaphatnak majd vissza a vásárlásaik után."

A FITUR-on kiosztották a leginkább fenntarthatónak ítélt projekt díját is, ezt a The Freebird Club kapta. Ez a platform nyugdíjasokat kapcsol össze, akik ennek segítségével találhatnak maguknak útitársat.

A Portugal Ventures nevű állami fejlesztési ügynökség három projekt - Pruvo, The Freebird Club és E-bot7 – számára felajánlotta, hogy dolgozzák ki a terméket Portugáliában.

Az UNWTO elkötelezett az innováció és a digitális átalakulás mellett, és ez a verseny mérföldkő ebben a folyamatban – nyilatkozta a szervezet főtitkára, Zurab Pololikashvili.

A verseny célja az volt, hogy innováció és befektetések révén jobb turisztikai termékek jöhessenek létre, javuljon a turizmus fenntarthatósága, új munkahelyek és üzleti lehetőségek jöjjenek létre.

 

KAPCSOLÓDÓ

Digitális átalakulás a Turizmus Világnapján

Amint arról már beszámoltunk, a Turizmus Világnapja globális eseményeinek idén szeptember 27-én Budapest adott otthont. A szakmai konferencia középpontjában a turizmus és a digitális átalakulás kérdésköre állt.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Sikeres turisztikai startupok

A Turizmus Világnapja szeptember 27-i szakmai konferenciáján bemutatkozott 20 izgalmas turisztikai startup is a világ minden részéből, köszönhetően az UNWTO és a Globalia közös versenyének, amelyben a legforradalmibb ötleteket keresték.