Orbán: Maradnak a korlátozások, 2,5 millió oltottnál kezdődhet a nyitás

Forrás: turizmus.com

 2021. március 19. 08:55

Ez nem az a pillanat, amikor lazítani lehetne, hétfőtől egy hétig még biztosan maradnak a korlátozások. A nyitás lépéseit a beoltottak számához köti a kormány – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott szokásos péntek reggeli interjújában.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter már a csütörtöki Kormányinfón arról beszélt, hogy még nincs itt az ideje a korlátozó intézkedések lazításának, hiszen a járvány továbbra is nagy sebességgel terjed. Közölte azt is, hogy a kormány többlépcsős újraindításban gondolkodik, figyelembe véve az oltottság mértékét is. Jelezte, hogy a következő hetekre vonatkozó terveket Orbán Viktor ismerteti pénteken a Kossuth rádióban.

A ma hatályban lévő intézkedések változatlan formában fennmaradnak hétfőtől még egy hétig biztosan – jelentette be Orbán Viktor pénteken reggel. Rekordokat döntenek a harmadik hullám számai, a legfrissebb adatok szerint 213 ember halt meg a koronavírus okozta betegségben, és soha ennyien nem voltak még kórházban, lélegeztetés nélkül több mint 9 ezren, 1174 ember pedig lélegeztetőgépen.

Megismételte, hogy az oltások számának növelése a legfontosabb védekezési eszköz. Minden héten 4-5-ször annyi embert oltanak be, mint ahányan megbetegszenek. Beszélt arról is, hogy bármiféle nyitás csak a járványhelyzet javulásával képzelhető el, s az újraindítási konzultáció eredménye alapján az emberek is inkább a fokozatos nyitást támogatják.

Azt kérte az operatív törzstől, hogy készítsék el az újraindítási tervet, aminek a középpontjában a beoltottak száma álljon. Olyan tervre van szükség, ami megmondja, hogy mi történjen, ha az oltottak száma eléri a 2,5, a 3, a 3,5 és a 4 milliót. A nyitás lépéseit a beoltottak számához kell kötni. Dátum még nincs, az első lépést akkor lehet megtenni, ha a beoltottak száma eléri a 2,5 milliót, amit kb. akkor érünk el, ha minden regisztrált 65 éven felülit beoltottak. A beoltott emberek száma ma fogja meghaladni a 1,5 milliót.

Kitért arra is, hogy egyszerűbb lett volna most két hétről dönteni, de figyelve a környező országok számait, egy héten belül is sok minden változhat. Hangsúlyozta, hogy a húsvét különösen kockázatos időpont, mert ilyenkor fölkerekedik az egész ország, ezért a húsvét külön járványügyi kezelést igényel, amiről jövő héten döntenek.

Orbán Viktor azt mondta, a korlátozások feloldását 2,5 millió beoltottnál lehet megkezdeni

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán

Külön szólt a fiatalokhoz, akiktől türelmet kért, ha támogatják a védekezést, jó esély van rá, hogy szabad nyaruk lehet. A kkv-kat arra kérte, hogy a nehéz helyzetben tartsanak ki, nekik igyekeznek bértámogatást és újraindítási gyorskölcsönt adni, ha sikerül újraindítani a gazdaságot, akkor „erős és bőséges lesz a következő gazdasági év” – mondta a kormányfő.

Az Európai Unió által előterjesztett közös vakcinaútlevél javaslat kapcsán úgy nyilatkozott, hogy "Brüsszeltől most vakcinát várunk, nem útlevélszabályokat".

Kitért arra is, hogy itthon jelenleg már 1 millió 260 ezer embernek van vakcinaigazolványa, és a csütörtökön lezárult nemzeti konzultációban részt vevők 65 százaléka azt mondta, a védettségi igazolvánnyal rendelkezők kaphassanak felmentést bizonyos korlátozások alól. Az oltottakon kívül védettségi igazolványt az is kaphat, aki vizsgálattal dokumentáltan már átesett a fertőzésen, és a kormányfő elmondása szerint mintegy 500 ezer ilyen ember van.