Áramárplafonnal segítik a szálláshelyeket, hidegélelemre is költhető a SZÉP-kártya

Forrás: turizmus.com

 2023. június 19. 14:50

Nagy segítséget jelent a fixáras szerződésekbe beleragadt vállalkozások számára a mai Kormányinfón a szálláshely-szolgáltatók számára bejelentett áramárplafon. Emellett emelik a SZÉP-kártya keretét, a felhasználását pedig átmenetileg ismét kiterjesztik hidegélelem vásárlására.

Három fontos, a turisztikai ágazatot érintő döntést jelentett be Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a június 19-i Kormányinfón.

A bejelentés szerint árplafont vezet be a kormány az áramra három szektorban már a következő hónapról. Az árplafont július 1-jétől nettó 200 euró/megawattórában állapítják meg, és az a feldolgozóiparra, a szálláshely-szolgáltatásra, valamint a raktározásra, szállításra vonatkozik. A miniszteri indoklás szerint olyan szektorokról van szó, amelyek a gazdaság teljesítményére és az inflációra a legnagyobb hatással vannak, mint termelő vagy termeléshez kapcsolódó tevékenységek. A vállalatok 81 százaléka rögzített áras szerződést kötött, egyharmad 320 euró/megawatt fölött fizet, az átlag 250 euró felett van. Az intézkedés több mint ötezer vállalkozást érint és 40 milliárd forintos költségvetési kiadása van – hangzott el a Kormányinfón.

Szintén a szektor működését befolyásoló változás, hogy a gazdaságvédelmi akciótervbe illeszkedően ismét lehetővé teszik a SZÉP-kártyák felhasználását hidegélelemre, erre augusztus 1-jétől december 31-ig korlátlanul lesz lehetőség. Ebben az időszakban a munkáltatók a SZÉP-kártya keretét, amelynek maximális összege 450 ezer forint, további 200 ezer forinttal megemelhetik a kedvezményes szabályoknak megfelelően. (Volt már ilyen kiterjesztés korábban is, a kormány 2022. február 1-jétől június végéig lehetővé tette, hogy a SZÉP-kártyával hideg élelmiszert is lehessen vásárolni – a szerk.)