Bokrétaünnep: a tervek szerint halad a budapesti Kimpton Hotel építése

Szerző: Irházi János

Forrás: turizmus.com

 2023. április 14. 16:16

Szerkezetkész állapotba került a BEM Projekt keretében az egykori Radeczky-laktanya helyén épülő hotel-irodaház a budai Bem téren, ebből az alkalomból a komplexum legmagasabb pontjára kitűzték a bokrétát.

Az ünnepségen elsőként Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere beszélt a mostani épület elődjéről, a Radetzky-laktanyáról, illetve arról, hogy az épületnek a megújítása, hasznosítása mindig is szívügye volt.

Megjegyezte, a terület hasznosítását, a beépítést, a szomszédos utcák rendezését tekintve egyezik a kerület és a beruházó érdeke, és ez Buda érdeke is.

Az épület megőrzi eredeti homlokzatát a pesti oldal felől nézve

Fotó: Market Zrt.

Makra Sándor, a beruházó Market Asset Managament Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy eddig két és fél év fejlesztési munka van a mögött, hogy ma szerkezetkész lett az épület. Összefoglalta az elmúlt időszak mérföldköveit az előkészítésben, kivitelezésben, megerősítve, hogy az egykori műemléképület homlokzata az eredeti formájában marad.

A Market Építő Zrt. műszaki igazgatója, a Májer András szintén a hosszú és rögös útról beszélt, amely 2020 decemberében vette kezdetét, majd felsorolta az elvégzett legfontosabb munkálatokat megemlítve néhány kreatív műszaki megoldást is. Szólt a területen végzett régészeti munkáról is, amely egy esztendőn keresztül tartott és számos meglepetés került felszínre, hisz mintegy 200 darab érmét és több mint 1.300 láda történelmi emléket mentettek meg, amely természetesen feldolgozásra vár.

Az épület homlokzata a Fekete Sas utca felől

Fotó: Market Zrt.

A szerkezetkész állapot elérését követően a kivitelezés az épület látványosabb külső homlokzati munkálataival és a belső terek kialakításával folytatódik. Az épületegyüttes a budapesti ingatlanpiacon kivételesnek számító „mixed-use” koncepciójának köszönhetően hatékonyan támogatja majd a munka-magánélet egyensúly megteremtését. Ez azt jelenti, hogy egyes fizikailag és funkcionálisan integrált szolgáltatásokat – például az éttermeket, bárt, kávézót, közösségi tereket, skybar jellegű tetőteraszt, a különböző irodaházi bérlők szolgáltatásait és a jelenlegi tervek szerinti day spa-t – a hotel vendégei és az irodaház bérlői egyaránt használhatják.

Az épületbe költöző üzleteket, szolgáltatásokat a budapesti lakosok is látogathatják, de a projekt más előnyöket is hoz majd a számukra. Elsőként kell megemlíteni, hogy rendeződik a környékbeli közlekedés, a Bem-tér pedig gyalogosbarát funkciót kap, a háromszintes mélygarázs pedig enyhíti a szomszédos utcákban a parkolási gondokat.

A Dunához közelebb eső épületrészben kap helyet az ötcsillagos, 127 szobás, az Intercontinental-lánchoz tartozó Kimpton hotel – ez lesz a márka első egysége Közép- és Kelet-Európában – amelynek átadása 2024. második negyedévében várható.

Az IHG Hotels & Resorts által üzemeltetett upper-upscale boutique hotel meghökkentő, de elegáns belső tereinek is köszönhetően igazi gyöngyszeme lesz Budapestnek – erre garancia az is, hogy az épület pazar enteriőrjét Közép-Kelet Európában egyedülálló módon a világhírű Marcel Wanders belsőépítész iroda tervezte meg.

A szállodaépület kialakításánál az „open-house” kialakítás van tervben, tudtuk meg, vagyis a szállodai étterem és bár nemcsak a vendégek, hanem a budapestiek, a turisták, a gasztronómia kedvelői számára is nyitva lenne, színesítve a szállodában megszálló utazók élményeit.

Kimpton - 86 szálloda világszerte

A Kimpton Hotels & Restaurants a boutique koncepció, a designer szállodák úttörője a világban. Napjainkra az IHG égisze alá tartozó márka több mint 80 szállodát és 86 éttermet, illetve bárt üzemeltet a világ számos nagyvárosában és üdülőhelyein az Egyesült Államokban, Kanadában, Európában, a Karib-térségben, Ázsiában és Kínában.
Az első európai hotel a Kimpton De Witt volt Amszterdamban, Hollandiában. A márka azóta Párizstól Barcelonáig, Londontól Edingurgh-ig összesen 8 szállodát nyitott Európában. A Kimpton a hotel tereinek megalkotásánál mindig a vendégekre fókuszál, célja, hogy inspirálja és kíváncsivá tegye a látogatókat. Minden részlet gondosan meg van tervezve és művészi pontossággal kerül kivitelezésre, hogy a vendégeknek különleges, személyre szóló élményben legyen részük. A londoni Kimpton Fitzroy például a 19. század szépségeit ötvözi a modern London jellemzőivel, grandiózus bálterme műemléki értéket képvisel. Az élő növényfalak, a különleges rooftop barok, az autentikus helyi koktélok is Európa-szerte részét képezik a különleges látogatói élménynek.
Kép: Kimpton Fitzroy London

Ez a koncepció számos világhírű hotel sajátja, például a szintén Kimpton Fitzroy Londoné is, amely a 19. század szépségeit ötvözi a modern London jellemzőivel. A pazar szálloda épületében működő Fitz’s Bar, Galvin Bar & Grill étterem, de a Burr & Co. kávézó is nyitott a turisták és helyi lakosok számára, emellett a hotel kisebb és nagyobb konferenciatermeit is bárki kibérelheti, a műemléki értéket képviselő, grandiózus bálteremben pedig rendszeresen tartanak esküvőket is.

A szállodanyitás tervéről itt írtunk korábban, az aktuális budapesti szállodanyitásokról pedig ebben a cikkben olvashatnak bővebben.

A Radetzky-laktanya helyén egyébként már a római korban is katonai tábor állt, a középkorban pedig több kisebb település jött létre, amelyeket a templomaikról neveztek el. Amit ma Bem-térnek hívunk, az a Duna-parti öböl feltöltése után, a XIX. század elején alakult ki.

1897-ben kezdték el építeni az eklektikus laktanyát, amelyet aztán a cseh származású Joseph Wenzel Radetzky tábornagyról neveztek el.

A II. világháborút követően aztán többször is gazdát cserélt, és mivel az elmúlt húsz évben különféle átépítési munkák is zajlottak, ezek tovább rontottak az épület általános állagán, a mostani megújulással az ingatlan bizonyos részei a leomlástól menekültek meg.