Sokaknak a megélhetéshez nyújt mentőövet az Airbnb
Forrás: turizmus.com
2023. szeptember 09. 20:53
Az Airbnb-házigazdák (hostok) 42 százaléka nevezte kiemelkedő jelentőségűnek az ebből származó jövedelmet, míg 11 százalék számára ez az elsődleges bevételi forrás – derül ki az Airbnb anyacégének felméréséből, ahogy az is, hogy a kiadásból származó többletjövedelmet az emelkedő megélhetési költségek fedezésére fordítják – írta az Index.
Az Európai Unión belüli Airbnb-hostok több mint 40 százaléka állítja, hogy a rövid távú lakáskiadás segített fedezni a növekvő élelmiszerárak jelentette terheket, illetve egyéb költségeket is tudtak fedezni belőle. Több mint egyharmaduk mondta, hogy a többletjövedelem segít a megélhetésben.
![]() |
Továbbra is sok a kérdőjel az Airbnb-lakásokra vonatkozó szabályozás körül |
Fotó: 123rf.com |
Mint írják, a vállalat a szolgáltatás folyamatos javításán dolgozik, a változtatások pedig a teljes turizmusra hatással vannak. A frissítések hatására ugyanis Európa legforgalmasabb turisztikai gócpontjai mellett az eddig kevésbé frekventált területek is figyelmet kaptak – derül ki az Airbnb 2022-es jelentéséből.
Ez főként a főváros–vidék viszonylatban mutatkozik meg, az ajánlások útján történő forgalomterelés hatására ugyanis
a koronavírus-járványt követően 55 százalékkal nőttek a vidéki desztinációk 2022 első háromnegyed évében 2019 azonos időszakához képest.
Mindeközben számos országban tisztázatlan a rövidtávú lakáskiadás működése. Legutóbb New York-ban szigorítottak: eszerint szeptember 5-től a lakáskiadóknak hivatalos engedéllyel kell rendelkezniük, illetve 145 dollár regisztrációs díjat kell fizetniük. A törvény hatása pedig már látszik, a New York-i illetékes hivatal ugyanis a 3250 beadott kérelemből mindössze 257 regisztrációját hagyta jóvá augusztus végéig, ami az eddigi Airbnb-kínálat (43 566 lakás) alig több mint fél százaléka – a Skift információi szerint.
„Az új szabályozással New York város turizmusára, illetve több ezer turizmusból élő New York-i kisvállalkozóra mérnek csapást” – értékelte a törvényt Theo Yedinsky, az Airbnb globális igazgatója. A vállalat adatai szerint több mint 80 ezer szállásfoglalást regisztráltak a törvény hatályba lépésétől, vagyis a szeptember 5-tól kezdőd időszakra, ezek sorsa egyelőre kérdéses.
Az Airbnb fellebbezését elutasító bíró megjegyezte: 2017 és 2021 között közel 12 ezer panasz érkezett a rövid távú lakáskiadásokkal kapcsolatban.