Szállodaigazgatók mondták: kiemelkedő volt augusztus, november és december nagy kérdőjel
Forrás: turizmus.com
2022. október 18. 16:54
Az alábbiakban a legfrissebb Trendriportban megjelent szállodaigazgatói beszámolókat adjuk közre az általuk vezetett ház augusztusi forgalmáról, munkaerő-helyzetéről és az energiaválsággal kapcsolatos üzemeltetési kihívásairól. A szövegeken annyit változtattunk, hogy kihagytuk a szakemberek szeptemberi (részben októberi) előrejelzését, amiről immár (részben) múlt időben beszélhetünk – a szerk.
Polgár Tibor, az InterCityHotel Budapest igazgatója:
„A 2021 májusában megnyitott 312 szobás szállodánk augusztusban 50%-os szobafoglaltságot, nettó 78 euró átlag szobaárat, illetve 39 euró RevPAR-t ért el. Ezzel az eredménnyel nem vagyunk még elégedettek, a Covid közepén nyitottunk, aztán jött a háború, a piaci bevezetés nem a normál ütemben tudott megvalósulni. Hiányoznak a megfelelő számú üzleti utazók, a MICE-rendezvények. A szálloda vendégköre 90%-ban külföldi (ukrán, német, osztrák, amerikai, brit, olasz, spanyol) szabadidős egyéni és csoportos vendégekből áll. A Keleti pályaudvar közelsége segít a növekvő számú, vonattal érkező külföldi vendégek megnyerésében. (…)
![]() |
A Covid és az ukrajnai háború is hátráltatta az IntercityHotel piaci bevezetését |
Fotó: Facebook / IntercityHotel Budapst |
A munkaerőhelyzet kritikus továbbra is, kevés a szakképzett munkaerő. Ugyanakkor az utóbbi hetekben – feltehetően az éttermi bezárások miatt – nőtt a szakács- és felszolgáló pozíciókra érkezett jelentkezések száma.
A múlt évben megnyitott szálloda energiafelhasználás szempontjából korszerű technológiával épült, eddig az energiaköltség a forgalomra vetítve 7-8% körül volt. Attól tartunk, hogy ez a következő hónapokban négy-ötszörösére is emelkedhet."
Vezekényi Péter, a Prestige Hotel Budapest igazgatója:
"Augusztusban a szálloda szobafoglaltsága közel 90% volt. A foglaltság a válság előtti, 2019 augusztusához képest alacsonyabb lett (a Prestige szálloda ugyanis inkább az 5 csillagos szállodákkal áll versenyben, ahol a 2019-es kereslet még nem tért vissza), az euróban számított nettó átlag szobaár kb. 15%-kal, a RevPAR pedig több mint 20%-kal elmaradt attól. A bruttó működési eredmény (GOP) a két évvel ezelőtti 60%-ról 50%-ra csökkent. (…)
A szálloda vendégkörének 97%-a külföldi, közöttük meghatározóak az amerikai, a brit, az olasz, a francia és az izraeli utazók.
A létszámhelyzet sajnos nem stabil, a szálloda minimális létszámmal üzemel. Folyamatos toborzásra van szükség, illetve munkatársainkat is új munkavállalók megnyerésére ösztönözzük. Munkatársaink 5%-a külföldi, akik részben ázsiaiak, részben dél-amerikaiak.
Szerencsére a szállodában gázt nem használunk, azonban az áram ára több mint kétszeresére emelkedett idén. Emiatt a közműszolgáltatók költsége – amely korábban a nettó árbevétel 3-4%-át tette ki – már meghaladja annak 5%-át."
Szerdi Zsuzsanna, a debreceni Hotel Lycium igazgatója
"Általában az augusztus a legkiemelkedőbb vendégforgalmú hónapunk – ez az idén is így volt. Néhány tizednyi eltéréssel hoztuk a pandémia előtti 2019. évi szobafoglaltságot, ami 80% felett alakult. Érdekes, hogy ez hasonlóan alakult a pandémia időszaka alatt is, mert augusztusra valahogy mindig helyreállt a forgalom. Vendégeink 51%-a volt belföldi, ami korábban ennél nagyobb arány volt. A jelentős külföldi létszám egy egyhetes nemzetközi sporteseménynek és a virágkarneváli hét jelentősebb nemzetközi érdeklődésének köszönhető. Legnagyobb küldő terület még mindig Németország, ezenkívül közel 40 országból érkeztek hozzánk vendégek üzleti profilunkból adódóan.
![]() |
A debreceni Lycium néhány tizednyi eltéréssel hozta a pandémia előtti 2019-es szobafoglaltságot augusztusban |
Fotó: Facebook / Hotel Lycium |
Átlagárban jelentős emelkedést tudtuk elérni 2019. évhez képest, amire szükség is volt, hiszen a költségek és különösen a beszerzési árak is jelentősen növekedtek. Összességben bevételünk közel 33%-kal emelkedett – hatékony gazdálkodás következtében jövedelmezőségünk is a fentiek tükrében javult.
A munkaerőállományt – ha nehezen is – de sikerült biztosítani. Most a housekeeping és felszolgáló munkakörök voltak a leggyengébb láncszemek. (…)
Energiaköltségeink már augusztus 1-jétől, de legerőteljesebben októbertől emelkednek, ami számításaink szerint év végéig fel is emészti a megtermelt többletbevételeket."
Szijártó Csaba, a balatonkenesei Hotel Marina Port igazgatója
"Augusztusban rendkívül jó volt az üzletmenet. 94%-os szobafoglaltságot értünk el a járvány előtti év, 2019 augusztusának 93%-ával szemben. Az átlag szobaár 30%-kal, a RevPAR 32%-kal volt nagyobb a három évvel ezelőttinél. A bruttó működési eredmény 40%-kal haladta meg azt. Augusztusban a vendégek 84%-a belföldi, 16%-a külföldi volt a 2019. augusztusi 90-10%-kal szemben, azaz a külföldiek részaránya idén magasabb lett. (…)
Októberre jelentősen csökkent mind az egyéni szabadidős, mind a vállalati rendezvények iránti érdeklődés. Emiatt azt tervezzük, hogy november elején 5 hónapra bezárunk és csak a húsvéti ünnepekre nyitunk ki ismét. A gyenge kereslet mellett a szálloda bezárásának oka az energiaárak megemelkedése. A gázért 263%-kal, az áramért 174%-kal kell többet fizetnünk, mint a múlt évben. 2023-ra nem kötöttünk a gázszolgáltatóval szerződést, mert a gázért már tízszer magasabb árat ajánlottak.
Az idei szezonban a munkaerőhelyzet igen nehéz volt. Szakképzett munkaerőt gyakorlatilag nem tudtunk felvenni, sok diákot alkalmaztunk. A housekeeping területén takarító céggel is szerződtünk.
A téli időszakra tervezett bezárás idején saját forrásból korszerűsítjük a szálloda energetikai rendszerét, napelemeket, hőszivattyúkat építünk be.
Müller-Pápai Zsuzsanna, a sárvári Spirit Hotel Thermal Spa stratégiai igazgatója és a hévízi NaturMed Hotel Carbona vezérigazgatója:
"A Spirit Hotel Thermal Spa augusztusban kiemelkedő eredményt ért el. A szobafoglaltság meghaladta a 75%-ot. A kihasználtság a 2019. augusztusival azonos volt, az átlag szobaár 61%-kal, a RevPAR 26%-kal nőtt a három évvel korábbihoz hasonlítva. A szálloda összes bevétele 26%-kal felülmúlta a 2019 augusztusában elértet. A bruttó működési eredmény (GOP) szint 36% lett, ami 7 százalékponttal maradt el a 2019. augusztusitól.
A vendégek kb. kétharmada belföldi, egyharmada külföldi volt. Utóbbiak nagy részét osztrákok, csehek, szlovákok és németek tették ki. (…)
Az üzemeltetésben a legnagyobb gondot a munkaerőhelyzet okozza, ugyanis nehéz szakképzett munkaerőt találni. Folyamatosan új munkatársakat keresünk, részükre továbbképzést is biztosítunk. A munkaerőhiány egyik oka Ausztria közelsége, a szakmai képzettséggel rendelkezők ott vállalnak munkát.
Eddig a korábban megkötött feltételekkel vásároltunk energiát, így a szálloda energiaköltsége a bevétel kb. 9%-át tette ki. Arra számítunk, hogy az új szerződés szerint az energiaköltség az eddigi hat-nyolcszorosára fog emelkedni. Olyan energiatakarékossági intézkedéseket tervezünk, melyek nem csökkentik szolgáltatásaink minőségét.
![]() |
A sárvári Spiritben az átlag szobaár 61%-kal nőtt augusztusban a három évvel korábbihoz hasonlítva |
Fotó: Facebook / Spirit Hotel Thermal Spa |
A NaturMed Hotel Carbona augusztusban kiemelkedő eredményt ért el. A szobafoglaltság 81% volt, ami 2-3 százalékponttal meghaladta a 2019. évit. A nettó átlag szobaár és a RevPAR 60%-kal felülmúlta a 3 évvel ezelőttit. A szálloda teljes árbevétele kb. 50%-kal nagyobb volt a 2019. augusztusinál. Fentiek eredményeként a bruttó működési eredmény (GOP) 45% lett. Ez 20 százalékponttal nagyobb a 2019. augusztusinál. (…)
A hotel vendégkörének 37%-a belföldi, 63%-a külföldi. Utóbbiak között meghatározóak a szlovák, a cseh és a német vendégek.
Az üzemeltetésben gondot okoz a munkaerőhelyzet.
Az energiaköltség jelenleg a bevétel 7-8%-ának felel meg. Arra számítunk, hogy az új szerződés szerint az energiaköltség az eddigi három-négyszeresére fog emelkedni. Az energiaköltségek csökkentésére több intézkedést is tervezünk, köztük a szabadtéri medence téli lezárását."
A szállodaigazgatók a negyedik negyedévi elfoglalásokról is beszámoltak az MSZÉSZ-nek szeptemberben, ennek kapcsán egybecsengően a sok bizonytalanságot emelték ki, ahogy egyikük fogalmazott, „november és december még nagy kérdőjel".