TOP50 – Rókusfalvy Pál: Hiszek az összefogás erejében

Szerző: Szerdahelyi Krisztina

Forrás: turizmus.com

 2023. március 23. 18:31

Kilencedszer mutatja be a Turizmus.com TOP50-es kiadványa a magyar turizmus meghatározó szereplőit. Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos harmadszor szerepel a kötetben.

Kiadványunk idei újítása, hogy tevékenységi kategóriánként csoportosítottuk az ágazat szereplőit. A befektetők, a szálloda- és vendéglátóipar, valamint az utazási piac szereplői után most a szakmai szervezeteket vesszük sorra – a szerk.

*

Rókusfalvy Pál 2022. július 1-jétől kormánybiztosként felel a nemzeti bormarketingért, legfőbb feladata a közösségi bormarketing és a magyar borkommunikáció koordinálása. „Ezen belül ki kell dolgoznom a 2023–2026-os időszakra szóló Nemzeti Bormarketing Stratégiát, felügyelni az ehhez szükséges kutatásokat, koordinálni a bormarketing-tevékenységeket, irányítani a stratégia keretében megvalósuló programokat, illetve részt venni az ezzel kapcsolatos kormányzati döntések előkészítésében és az eredetvédelmi kérdésekben. Mindezt pedig szoros szakmai együttműködésben kell megvalósítani a kapcsolódó területek vezető szerveivel, a Külgazdasági és Külügyminisztériummal és a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel, a turizmusért felelős miniszterrel és a Magyar Turisztikai Ügynökséggel, valamint az Agrárminisztériummal, illetve az Agrármarketing Centrummal és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával" – sorolta a feladatokat.

Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos

Fotó: Bársony Bence

A kormánybiztos szerint a jelenleg készülő Nemzeti Bormarketing Stratégia megalkotásához kiemelten fontos a tények pontos megismerése, ehhez pedig szakszerű kutatásokat kell végezni, hogy látható legyen, hol is tartunk, miben rejlik más nemzetek sikere, mik a piaci igények, és milyen jövőkép prognosztizálható; ezek alapján kell ugyanis építkezni. Emellett kulcsfontosságúnak tartja az összefogást: véleménye szerint fantasztikus boraink, ikonikus borászaink és kiváló adottságaink vannak, amelyekkel tudni kell élni, és amennyiben a szőlő-bor ágazat szereplői összefognak, akkor következetes munkával a siker is garantálható.

„Nem alaptalan optimizmus hinni abban, hogy tudatos, következetes munkával képesek vagyunk radikálisan előrelépni. Feladatból, célból viszont van elég: mindenekelőtt el kell érnünk, hogy a magyar bor elismertsége – eszmei és anyagi szempontból egyaránt – szignifikánsan fejlődjön, magyarán hogy nemzetközileg ismerjenek minket, és az átlagos értékesítési áraink külföldön a realitás szintjére emelkedjenek. Ezzel párhuzamosan meg kell oldanunk az ellátási, logisztikai feladatokat is, azaz hogy fizikailag elérhetők legyenek a boraink, vagyis megfelelő kereskedelmi mennyiséggel legyünk ott a lényeges piacokon."

A borturizmus kapcsán Rókusfalvy Pál elmondja: a Magyar Turisztikai Ügynökség a külföldi turisták beutaztatása mellett külön figyelmet fordított a belföldi turizmusra, amely a pandémia alatt kiemelt stratégiai céllá erősödött, és egyértelműen érezhető is volt az MTÜ tevékenységének hatása, kimutatható a pozitív tendencia.

„Az utóbbi időszak világpolitikai és világgazdasági viharai persze sokkal bonyolultabbá teszik a helyzetet. A magyar vendégek tudják, hogy vannak izgalmas boros események, fesztiválok, amelyeket rendszeresen, akár visszajáró vendégként felkeresnek, aztán egy-egy kedves borvidéket újralátogatnak rendezvényeken kívüli időszakokban is, tehát ezek az események egyértelműen katalizálják a belföldi turizmust. Az idelátogató külföldiek esetében ez szintén működő módszer, ittlétük alatt keresik az érdekes programokat, és ha felfedezik maguknak a magyar pincészeteket és viszik a hírünket a nagyvilágba, abból közvetlenül profitálunk. Nyilvánvalóan érdemes a turizmusra stratégiai eszközként tekinteni a nemzeti bormarketingprogram megalkotása kapcsán is" – teszi hozzá a kormánybiztos.

(Az írás eredetileg „A turizmus 50 fontos szereplője & TOP 10 polgármester és fiatal 2022” című kiadványban jelent meg.)