Újranyit a debreceni Hotel Lycium
Megújulva, felfrissülve fogad újból vendégeket a város első üzleti szállodája, a Hotel Lycium**** Debrecen – adta hírül a házat üzemeltető Aquaticum Debrecen Kft.
A Debrecen Város Önkormányzatának tulajdonában álló ház részben energetikai korszerűsítésen, részben a szobák jelentős részének felújításán esett át.
A Hotel Lycium újranyitásával ismét az üzleti turizmus szolgálatába áll, mind a szálloda, mind a vele fizikailag egybeépített, azzal fedett átjáróval összekötött, de, rövid szünet után már áprilisban újranyitott Kölcsey Konferencia Központ.
Így válik ismét rendkívül hasznossá a szálloda öt különterme is.
![]() |
Újranyit a Hotel Lycium |
Fotó: Hotel Lycium |
Amint az márciusban, az MSZÉSZ Keleti Régiójának ülésén is elhangzott, a jelentősen megugrott energetikai költségek miatt kényszerültek technikai felújításra.
Szerdi Zsuzsa, a ház igazgatója szerkesztőségünk kérdésére elmondta, hogy a Modem Kortárs Művészeti Központ és a Déri Múzeum közvetlen szomszédságában álló, 91 szobás, wellnessrészleggel is büszkélkedő Hotel Lycium – amellett, hogy elsősorban üzleti szálloda – szeretettel várja a szabadidős utazókat is.A Hotel Lycium**** elérhetőségei változatlanok:
E-mail: hotel@hotellycium.hu;
Tel.: +36 52 506 600