Üstházban főhet a halászlé: ötmilliós áramszámlát kapott a szegedi halászcsárda

Forrás: turizmus.com

 2022. október 10. 11:47

A magas rezsi miatt a jövőben üstházban, sátor alatt főhet a halászlé a nagy múltú szegedi Fehértói Halászcsárdában. A nem termelő munkatársakat elbocsátják, a többieket négyórás munkaidőre állítják át.

A Fehértói Halászcsárda januári villanyszámláján még 770 ezer forint szerepelt, az augusztusin 5 millió 100 ezer forint – írja a Délmagyar.hu.

„Ezt még ki tudjuk nyögni, de az a legnagyobb baj, hogy ez folyamatos lesz, miközben mindennek, az alapanyagnak is megy föl az ára” – nyilatkozta a lapnak Frank Sándor, a közismert szegedi vendéglátós, csárdagazda és mesterszakács.

„A koronavírus-járvány megtanított arra, hogy nem szabad bevállalni a költségeket. Létszámot kell csökkenteni. Aki nem termel, például az udvaros és a zenészek, azt el kellett engedni. A nyolc órát levisszük négy órára, így, bár csökkentett munkaidőben dolgozik mindenki, senkit sem kell kirúgni. A legrosszabb esetben beállunk négyen a három fiammal a konyhába, lesz halászlé, rántott hal, halpaprikás és túrós csusza. Viccelődöm persze, de még lehet, hogy ez lesz” – mondta a vendéglátós, akinek négy éttermében 120 alkalmazottja van.

A gáz esetében is bajban lesznek, mert év végén jár le a szolgáltatóval kötött szerződésük, utána ott is a többszörösére emelt díjon számláznak.

A jövőben fatüzelésű tűzhelyen készül a halászlé a Fehértói Halászcsárdában

Fotó: Facebook / Fehértói Halászcsárda

„Van saját tűzifánk, át tudunk állni üstházra. Majd sátor alatt főzzük a halászlevet. Én még dolgoztam fatüzelésű tűzhellyel” – latolgatta a jövőt a csárdagazda. Addig is igyekeznek, ahová csak lehet, napelempaneleket telepíteni, a gázt pedig, ha nagyon muszáj, tűzifával igyekeznek majd kiváltani.

A megyei lap több helyi vendéglátóhelyről is tud a régióban, Hódmezővásárhelyen és Makón, amelyek nem tudták vállalni a folytatást, és már bejelentették a bezárást.

Frissítés:

Szeged egyik legrégebbi épületében működő butikhotelje és kávézója, a Tiszavirág október 10-én határozatlan időre bezárt.