Az újranyitott Gundel étterem visszatér a gyökereihez
Amint arról korábban beszámoltunk, a Városliget szélén álló épületegyüttes üzemeltetését idén májusban az egyebek mellett a New York és a Centrál Kávéházat is üzemeltető Eventrend vette át a tulajdonos Danubius Hotels Zrt-től. Az azóta eltelt időszak során felújították az ikonikus étterem belső tereit, ugyanakkor az egész üzemelési koncepciót újragondolták.
Ennek jegyében a belső tér nagyobbik része kávéházzá alakult, kisebb, abrosz nélküli asztalokkal, lámpákkal, növényekkel, temérdek relikviával. Minden asztalt egy-egy híres Gundel-vendégnek, vagy -leszármazottnak dedikáltak.
![]() |
Szecessziós hangulatúvá alakult a kávéház belső tere |
Fotó: Pintér Árpád |
A tér átalakítása során a szomszédos állatkert hangulatát igyekeztek megidézni zöld és kék színekkel, eozinmázas Zsolnay-kerámiákkal, buja növényi ornamentikával.
A belső tér egyharmadán, egy emelvényen alakították ki a „klasszikus" éttermi részt.
A kávéház és az étterem élménygazdag kialakítása mások mellett Hergenröder Ildikó belsőépítész és Meskó Zsolt színházi rendező kreativitását dicséri.
![]() |
Az éttermi részen damasztabroszok, ezüst evőeszközök és Zsolnay-étkészlet adja meg a hangulatot |
Fotó: Pintér Árpád |
„Azzal kezdtük, hogy összeállítottunk egy csapatot, és közösen megkerestük azokat az értékeket, amelyeket a Gundel képvisel" – mondta el lapunknak a nyitás kapcsán Nagy Gábor, az Eventrend alapító-társtulajdonosa, akivel néhány nappal korábban az étterem zártkörű sajtóebédjén beszélgettünk.
Nagy Gábor hangsúlyozta, fénykorában a Gundel nem fine dining étterem volt, hanem a középosztály kedvelt helye, ahol egy nyári napon egyszerre akár 1000 ember is le tudott ülni és akár 3000 adag ételt is felszolgáltak.
A magyar konyha a Jókai bablevestől és a palóclevestől a csirkepaprikáson át a Gundel palacsintáig 11 ikonikus fogást köszönhet a Gundel családnak – tudtam meg. Természetesen ezt a Nemzeti11-et is megkóstolhatják az étterem vendégei.
Itt találták ki a gombás-rákos mártásban tálalt fogast Kárpáti módra és a somlói galuskát is, így elmondható, hogy a Gundel konyhája minden igényt és társadalmi réteget kiszolgált.
![]() |
Egy az ikonikus 11 fogás közül: palócleves bárányhúsból |
Fotó: Pintér Árpád |
Nagy Gábor emlékeztetett arra is, hogy miközben az induláskor csapolt sört és pörköltszaftos főtt tojást is lehetett rendelni a teraszon, később Kalla Kálmán elitista irányba vitte el az éttermet. A fine dining-vonal a maga idejében kifejezetten sikeres volt ugyan, de az eredeti Gundel-szellem kiszorult a történelmi falak közül.
Ezt a szellemet az újranyitás alkalmából nem csupán a kiváló alapanyagokból, magas színvonalon előállított ikonikus fogásokkal, hanem például a régi időkben szokásos élőzene újbóli bevezetésével próbálják megidézni az új üzemeltetők. Az étterem közepére helyezett fiákeren egy csak női zenészekből álló zenekar minden órában 15 percig ad színvonalas műsort.
![]() |
Természetesen az étlapon szerepel az ikonikus Gundel palacsinta is |
Fotó: Pintér Árpád |
Az a la carte működés mellett az éttermi karzaton helyet foglaló vendégek esténként fix áron 3-, illetve 4-fogásos menüt fogyaszthatnak a Gundel ikonikus fogásaiból. A menüt ezüst evőeszközzel, Zsolnay-porcelánba szervírozzák.
Ugyanakkor nemcsak délben és este üzemel a megújult Gundel, hanem már reggel 9-től, amikor igazi kávéházi hangulattal, roppanós bécsi virslivel, tükörtojással és mangalicasonkával várják a vendégeket.
Mivel a reggeli ételek árai már 2000 forinttól kezdődnek, az üzemeltetők úgy számolnak, hogy az egyetemistáktól a globális nomádokon át a nyugdíjasokig szinte bárki megengedheti magának, hogy beüljön hozzájuk.
A Gundel konyháját Moldován Viktor vezeti, aki tizennégy éven át volt séf egy magyar étteremben Japánban. A fiatal szakember munkáját a Wolf András, az Eventrend egyik corporate séfje segíti.
Nagy Gábortól azt is megtudom, hogy jövő áprilisban megújulva nyílik meg a hatalmas kerthelyiség, ahol – akárcsak a kávéházban, az étteremben és az emeleti különtermekben – várják a különböző rendezvényekre, fogadásokra, esküvőkre érkező vendégeket.
„A leghíresebb magyar étterem" szlogent használó Gundelben az az üzemeltetők célja, hogy nyáron napi 1000-1200 vendéget szolgáljanak ki.