Elhivatott kollégákkal a szakmáért!

Forrás: turizmus.com

 2019. május 06. 12:39

Könnyid László a szerkesztőbizottság elnökeként köszönti az olvasókat.

Kedves Kollégák!

A Magyar Turisztikai Szövetség, azaz a hazai turisztikai ágazat egészét tekintve a „szövetségek szövetsége” nevében köszöntöm Önöket a turizmus.com bulletin hasábjain.

Szebeni Zsolt és csapata az elmúlt évtizedekben a hazai turizmus vezető kommunikációs platformját hozta létre és fejlesztette folyamatosan. Az új tulajdonos abban a kitüntetett helyzetben van, hogy egy jól működő, felépített, elhivatott munkatársakat maga mögött tudó portfóliót vesz át és segíti annak további működését, összhangban a szövetség távlati céljaival, a hazai turizmus szolgálatával és annak működéséhez való hatékony segítségnyújtással.

Könnyid László

Fotó: Dombóvári Judit / turizmus.com

Célunk, hogy a Turizmus Kft. és leányvállalata által kiadott lapok, a hozzá köthető online felületek, valamint a rendezvények immár a szövetség célkitűzéseit is segítve, folyamatos tartalmi bővüléssel és megújulással még inkább összekapcsolják az ágazati szereplőket, a napi hírek mellett segítsék a szakemberek képzését, a munkatársak motivációját, az ágazathoz kapcsolódó szakmák népszerűsítését.


A tartalmi szerkesztés egyetlen alapelvet tart szem előtt: rólunk szól, nekünk készül és a meghatározó szakmai szervezetekkel a háttérben, értünk van. Valamennyi meghatározó szakmai szervezet eddig is stratégiai partnere volt a Turizmus Kft.-nek, az alapítványon keresztül azonban új távlatokat nyitunk egymás számára.

Az MTSZ kurátoraként, az MSZÉSZ tiszteletbeli elnökeként, valamint továbbra is napi szinten gyakorló szállodaigazgatóként örömmel vállaltam a kuratórium felkérésére a szerkesztőbizottság vezetését, hogy a szakmától érkező impulzusokat még inkább a szakmai hírfolyamba állítsuk és a munkaerő-problémák orvoslására közösen keressük a lehetséges megoldásokat, immár a továbbra is piaci elvek szerint működő portfólió erőforrásait is felhasználva.

A szerkesztőség kiváló munkatársaival azon dolgozunk, hogy a turizmus.com továbbra is vitathatatlanul a szakma hiteles hírforrása legyen, amely innovatív technológiai újításokkal még közelebb hozza Önökhöz, hozzánk, a szakma hétköznapjait, a hazai és nemzetközi trendeket. Ebben az együttműködésben valamennyi munkatársammal együtt természetesen számítunk Önökre, az Olvasókra, a szakmára, a továbbiakban is.

Könnyid László
a szerkesztőbizottság elnöke


Kapcsolódó cikkek

Köszönöm!

2019. május 06.