Újraválasztották a magyar alelnököt az EP közlekedési és turisztikai szakbizottságában
Forrás: turizmus.com
2022. január 24. 17:23
![]() |
Ujhelyi István |
Fotó: A potitikus Facebook-oldala |
Ujhelyi István az előző parlamenti ciklusban már több éven át volt az EP ezen szakbizottságának (TRAN) harmadik alelnöke, két évvel ezelőtt választották meg az első alelnöki posztra – ezt a tisztséget kapta most meg ismét egyhangú támogatottsággal a félidős tisztújításon – olvasható a közleményben.
A politikus szerint rendkívül fontos időszakát éli a közlekedési és a turisztikai ágazat is az európai reformok kapcsán, ezért a TRAN alelnöki tisztsége is jóval több felelősséggel és még több lehetőséggel jár a korábbi időszakokhoz képest.
Emlékeztetett, a koronavírus előtt több mint 27 millió embernek adott munkát a turizmus Európában, ebből legalább 6 millió került végleg veszélybe az elmúlt másfél évben, valamint a krízis miatt érdemben visszaesett az ágazat korábbi tíz százalékos hozzájárulása az Európai Unió GDP-jéhez.
Ujhelyi az előttünk álló időszak egyik legfontosabb feladatának tartja a turizmus gazdaságának felelős újraindítását, az oktatási és fenntarthatósági kérdések előtérbe helyezését, valamint a digitális képzési rendszerek kidolgozását.