Amerikai nyitás kérdőjelekkel – helyszíni tudósítás a Las Vegas-i IPW-ről

Szerző: Szakonyi Péter

Forrás: turizmus.com

 2021. szeptember 21. 19:20

Szerény részvétellel és reményekkel indult Amerika egykor legnagyobb turisztikai vására, az IPW. A beutazási korlátozások miatt radikálisan csökkent számú résztvevőknek és főleg a szervezőknek örömhírt hozott a hétfői nyitónapon történt bejelentés az USA novemberi nyitásáról az EU és a britek előtt.

Tengernyi bizonytalanság után hétfőn szolid  körítéssel indult az IPW, amelyet idén Las Vegasban rendeznek. Amerika legjelentősebb turisztikai vásárán mindössze 2600 delegátus vesz rész, ami csak ötöde a "békeidőben" megszokottnak. Ha még ehhez hozzátesszük azt, hogy a világ minden tájáról mindössze 700  buyer érkezett, azaz még ennél is kevesebb utazási iroda küldte-küldhette el képviselőjét, akkor érzékelhető  igazán a különbség. A korábbi években – így a legutóbbi 2019-es vásáron is – 5000-nél is több vásárlót köszönthettek a közel 3000 hazai kiállító mellett, akkor éppen a kaliforniai Anaheimben. (Egyedül a média érdeklődése nem csökkent ilyen nagy mértékben, a korábbi 500 helyett 250 újságíró tudósít az eseményről.)

Egy év kihagyás után Las Vegas fogadja az IPW-t

Fotó: turizmus.com / Szakonyi Péter

A több mint mérsékelt érdeklődés teljesen érthető, hiszen a nagy küldő piacok – Kína, Kanada, Európai Unió – polgárai még most sem utazhatnak be az USA-ba. A IPW résztvevői számára az amerikai turisztikai iparág szervezete (US Travel Association – TIA) – amely a vásárt is szervezi – viszont megszerezte a különleges beutazási engedélyt, így aki akart, az ennek birtokában ideutazhatott. Ezzel a lehetőséggel  27 ország 300 küldötte tudott élni.

Roger Dow, a TIA elnöke a turizmus.com kérdésére elmondta, hogy ezt a különleges elbánást a szakmai szervezetek közül elsőként és eddig egyedüliként a turizmus kapta meg. Az eredményes lobbizást megkönnyítette Dow szerint, hogy a washingtoni adminisztráció belátta: ha nem segítik az iparágat, akkor éveket is késhet a fellendülés és ez a GDP-adatokon is látszik majd. (A szervezet lobbierejét mutatja az is, hogy a keddi sajtótájékoztatót Sarah Montenthan, az USA kereskedelmi minisztériumának helyettes államtitkára nyitotta meg.) Az Egyesült Államok bevételeinek hazánkhoz hasonlóan 10 százaléka származik az idegenforgalomból, s az elmúlt másfél év kiesését nem tudta pótolni a belföldi turizmus növekedése.

Roger Dow, a US Travel Association elnöke sajtótájékoztatót tart

Fotó: turizmus.com / Szakonyi Péter

A tegnapi sajtóértekezleten Roger Dow beszélt részletesen az elmúlt másfél évben elszenvedett veszteségekről – ennek érzékeltetésére álljon itt két adat. Az amerikai légitársaságok havonta (!) 700 millió dollárt veszítenek a korlátozásokkal és a kanadai állampolgárok beutaztatási tilalma évi 30 milliárd dolláros mínuszt jelentett a turisztikai iparágnak. Utóbbi adatot azért tehetjük nyugodtan múlt időbe, mert a kanadaiaknak már szeptember végétől zöld lámpát mutat a szemafor.

A 2019 márciusában, még Donald Trump elnöksége alatt bevezetett beutazási korlátozások enyhítésének hétfői híre fellélegzést hozott a Las Vegas-i kiállítóknak. Meg persze tengernyi kérdőjelet is. Novembertől nemcsak az uniós és brit állampolgárok, de a legnagyobb küldő országnak számító Kína polgárai is beléphetnek az országba. Ennek feltétele a WHO által elfogadott oltás és 72 órán belüli negatív PCR-teszt. A nagy légitársaságok azonnal "rámozdultak" a kedvező hírre. A Virgin és a British Airways már a bejelentés napján belengette, hogy újraindítja közvetlen járatait Las Vegasba – jelenleg csak a Condor tart fenn egy müncheni közvetlen járatot Európából. Ha kiderülnek a részletek, akkor várhatóan Londonból, Frankfurtból és Amszterdamból is el lehet majd érni Las Vegast átszállás nélkül.

A karácsonyi ünnepek előtt sok százezren érkezhetnek rokoni vagy városlátogatásra az Egyesült Államokba

Fotó: turizmus.com / Szakonyi Péter

A mostani bejelentés időzítése azért is ideális, mert kellő időt ad a légitársaságoknak a felkészülésre és várhatóan két hónap elég lesz a járatok beindítására is. A karácsonyi ünnepek előtt így sok százezren érkezhetnek rokoni vagy városlátogatásra az Egyesült Államokba. Hogy milyen lesz az utazási kedv, az viszont egyelőre még kérdéses. A US Travel sem túl optimista egyelőre. Dow kérdésünkre elmondta, hogy szakértők szerint a 2019-es szintet leghamarabb 2024-re tudják majd elérni, az üzleti utazások esetében pedig három évet jósolnak.

Az USA átoltottsági mutatószáma viszonylag magas: az állampolgárok 76 százaléka kapott már legalább egy oltást. Az emberek ennek ellenére szinte mindenütt maszkot viselnek, beltéren pedig kötelező ennek használata.