A magyar légierő 325 embert, köztük 46 gyereket menekített ki Izraelből (frissítve)

Forrás: MTI

 2023. október 09. 10:58

A Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös mentőakciója keretében a Magyar Légierő két repülőgépe 215 embert hozott haza Izraelből vasárnap késő este. Az egyik gép utána még egy kört tett, így összesen 325 embert sikerült kimenekíteni.

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, az Izraelben zajló fegyveres konfliktus során egyik legfontosabb feladatuk, hogy a veszélyben lévő magyar embereket minél előbb hazahozzuk.

Szijjártó Péter azt írta, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös mentőakciója keretében a Magyar Légierő két repülőgépe 215 emberrel a fedélzetén elhagyta az izraeli légteret és immár biztonságos légtérben haladnak Magyarország felé.

Mint minden esetben, most is csak akkor adunk tájékoztatást ilyen akciókról, amikor az abban érintettek már biztonságban vannak. Az idejekorán adott tájékoztatás ebben az esetben is magyar állampolgárok százainak életét veszélyeztette volna - hangsúlyozta a miniszter.

"Köszönjük Izrael, Ciprus, Görögország, Törökország, Bulgária és Románia hatóságainak az együttműködést a repüléshez szükséges engedélyek gyors kiadásában" – fogalmazott Szijjártó Péter.

Frissítés:

Időközben egy harmadik gép is elindult az Izraelben rekedt magyarokért, ezt szintén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be. A géppel újabb 110 embert hoz Budapestre Izraelből a Magyar Légierő egyik repülőgépe, akikből 15 külföldi – például izraeli, svéd, német, brit, osztrák és portugál – állampolgár.A kormány mentőakciója keretében így a magyar légierő a három repülőgéppel összesen 325 embert, köztük 46 gyereket menekített ki Izraelből. 215-öt már az éjszaka folyamán hazahoztak a magyar légierő két repülőgépével, azonban volt még több mint száz magyar állampolgár, akik szerettek volna hazajutni, ezért az egyik gép tett még egy kört Tel-Avivba.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy továbbra is rendkívül aggasztó a helyzet a közel-keleti országban, ahol egyes területeken gyakorlatilag háborús állapotok uralkodnak.

"Természetesen a nagykövetség munkatársai Tel-Avivban továbbra is 24 órás szolgálatot teljesítenek. Természetesen a budapesti vészhelyzeti központunkban is megemelt konzuli létszámmal dolgozunk, és várjuk azoknak a magyar embereknek a jelentkezését, akiknek bármilyen segítségre szükségük van Izraelben" – jelentette ki a miniszter.

Elmondta, hogy Budapest és Tel-Aviv között folyamatosak a menetrend szerinti járatok. Szijjártó Péter arra kérte a magyarokat, hogy kizárólag "nagyon-nagyon halaszthatatlan esetben" utazzanak Izraelbe, ha el tudják halasztani az útjukat, akkor tegyék meg a saját biztonságuk érdekében. "Aki azonban Izraelbe megy, legyen szíves konzuli védelemre regisztrálni" – mondta.