Megtette első balatoni útját a Tihany komp és a Tomaj katamarán
Korábban történt
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a rendszerváltás óta először érkezett négy új hajó a Balatonra, melyek közül kettő az összeszerelési munkálatok végéhez ért a napokban.
Foltokban felhős, de inkább napos időben tette meg első körét a tavon pénteken a Tomaj, a Balatoni Hajózási Rt. (BAHART) egyik új gyöngyszeme. A katamarán kényelmes, ergonomikus fotelekkel, tágas belső terekkel, jól felszerelt bárral várja az utasokat, de minden bizonnyal a fenti fedélzeten akar majd mindenki helyet foglalni, hisz innen páratlan panoráma nyílik a Balatonra, amelyet a túlsó partra való út utolsó pillanatáig lehet élvezni.
![]() |
A Tomaj katamaránon hajóztunk ki a Balatonra |
Fotó: BAHART |
Nem csoda, hogy amikor a Tomaj méltóságteljesen kifutott a kikötőből, a mólón sétálók megálltak, fotózták, filmezték az új katamaránt - amely hamarosan üzembe is áll. A Tihany nevű komp is próbautat tett a katamaránnal egyidőben, de a másik két új hajó összeszerelési munkálatai is rendben haladnak, a kompok előreláthatólag decemberben, a katamaránok pedig a következő hajózási szezon megkezdésekor, jövő márciusban kezdik meg szolgálatukat.
A kihajózás előtt tartott sajtótájékoztatón Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára elmondta, hogy „ezzel egy régóta esedékes adósságot törlesztünk, hiszen a mostanáig közlekedő kompok és katamaránok negyven éve működnek itt a Balatonon." Elmondta még, hogy „újabb fontos mérföldkőhöz érkeztek a balatoni fejlesztések azzal, hogy kifutottak első útjukra a BAHART új hajói, amelyek új minőséget hoznak a balatoni közlekedésbe."
![]() |
A Tihany nevű komp is próbautat tett a katamaránnal egyidőben, de a másik két új hajó összeszerelési munkálatai is rendben haladnak |
Fotó: BAHART |
Az államtitkár kitért arra is, hogy a kormány jelentős támogatást nyújtott ehhez a megújuláshoz, amikor 2019-ben döntött a BAHART több mint hatmilliárd forintos tőkeemeléséről, ami lehetővé tette a több mint 5 milliárdos beruházást. Ennek eredményeként két új komp és két új katamarán állhat szolgálatba a Balatonon.
A rendszerváltás óta nem történt ilyen léptékű fejlesztés a balatoni hajózásban, hiszen 1978-1981 között szerezte be a BAHART a jelenleg is használt 3 katamaránját, a kompok átlagos életkora pedig 50-60 év közé tehető.
![]() |
A Tomaj katamarán kényelmes, ergonomikus fotelekkel, tágas belső terekkel, jól felszerelt bárral várja az utasokat |
Fotó: BAHART |
Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója az új katamarán fedélzetén elmondta, hogy a kompok forgalma 10 év alatt 800 ezerről 1,4 millióra emelkedett és a kerékpárosok száma is több mint a duplájára nőtt. „Egyértelmű volt, hogy szükség van új kompokra, kapacitásbővítésre és mellette műszaki megújulásra. A fejlesztésnek köszönhetően pedig a két új komp az eddigi legnagyobb járműbefogadó-képességgel rendelkező hajó lesz a Balatonon. A legkorszerűbb motoroknak köszönhetően pedig az üzemeltetés és a közlekedés is hatékony és környezetbarát lesz."
![]() |
A kompok decemberben, a katamaránok pedig jövő márciusban kezdik meg szolgálatukat |
Fotó: BAHART |
A nyár folyamán a műszaki, összeszerelési és berendezési munkálatok elkészültek, így a négyből már két hajó megkezdhette az álló(funkcionális)- és futópróbákat. Ennek keretében vizsgálták például a hajók úszáshelyzetét, kormányozhatóságát, manőverezési képességét, illetve a vészüzemi funkciókat is kipróbálták.
A következő hetekben a további üzempróbákat hatósági szemlék és betanulási folyamat követi, valamint folytatódnak a még folyamatban lévő egy-egy komp és katamarán összeszerelési munkálatai.
A vezérigazgató hangsúlyozta, az új hajók műszaki színvonalukban, üzembiztonságukban, környezeti kibocsátásukban, utaskomfortjukban, valamint vezetési technológiában is XXI. századi színvonalat képviselnek. Olyan prototípusokról van szó, amelyeket Komáromban kifejezetten a Balatonra, a BAHART-nak építettek, figyelembe véve a Balaton speciális adottságait.
![]() |
Az új katamaránok elsősorban menetrendi hajóként fognak üzemelni |
Fotó: BAHART |
Kitért arra is, hogy az új katamaránok elsősorban menetrendi hajóként fognak üzemelni, de fontos szerepet kapnak majd programokban, vagy rendezvények helyszíneként is.Végül reményét fejezte ki, hogy a négy új hajó az első része lesz a hajózási társaság teljes megújulásának, amit majd a rév- és személyhajó kikötők korszerűsítése, valamint a cég flottájának további bővítése követhet.
A 45 méter hosszú és 11 méter széles új kompok mintegy 24 gépjárművet, 30 kerékpárt és 120 utast képesek egyszerre szállítani. A szintén 11 méter széles, de 35 méter hosszú katamaránok 350 utast vihetnek egy időben a partok között, emellett további 35 kerékpár szállítására is alkalmasak. A katamaránok a kiemelt útvonalakon közlekednek majd, ahol így sűrűbb menetrend alakítható ki a 2024-es hajózási szezontól kezdődően.