Dubrovnikba és Várnába is repül Budapestről a LOT

Szerző: Falus Tamás

Forrás: turizmus.com

 2019. november 27. 12:02

Ferihegyen átadott VIP-várótermében jelentette be új járatait a lengyel légitársaság.

2020. június 7-től a LOT-tal vasárnaponként már Dubrovnikba is elrepülhetünk a magyar fővárosból: a reggel 7 órakor induló gép 75 perc alatt ér el Horvátország egyik legkedveltebb településére, visszafelé 8.55-kor startol. Ugyancsak ettől a naptól indul Budapestről a társaság várnai közvetlen járata vasárnaponként 12.30-tól, s bő másfél óra alatt teszi majd meg a távot. A bolgár tengerpartról a gép vissza ugyanaznap 15.45-kor száll fel.

A dubrovniki járat

Fotó:  turizmus.com/Falus Tamás

Hamar népszerűvé vált a lengyelek 2019. szeptemberében indult Budapest–Szöul járata, ezért 2020. május 6-tól hetente egy negyedikkel is bővül, így kedden, szerdán, pénteken és vasárnap is közlekedik 12.25-ös budapesti indulással. Visszafelé hétfőn, szerdán, csütörtökön és szombaton, helyi idő szerint 7.40-kor kel útra. A Dreamlinerek tíz–tizenkét óra alatt teszik meg a több mint 8 ezer kilométeres távot.

Michael Fijol bejelenti az új járatok indítását

Fotó: turizmus.com/Falus Tamás

Mindezt Michael Fijol, a LOT Polish Airlines kereskedelmi igazgatója jelentette be 2019. november 27-én, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér LOT VIP-lounge-ának ünnepélyes megnyitásakor. Mint hangsúlyozta, a reptéren ez az első olyan üzleti váróterem, amely az utasokat meleg étellel várja, és zuhanyzási lehetőséget is kínál.

Az üzleti váróterem zuhanyozási lehetőséget is kínál

Fotó: turizmus.com/Falus Tamás

A 2B terminálon található lounge szolgáltatásait igénybe vehetik többek között a business-osztályra jegyet váltó utasaik, a Star Alliance Gold tagjai, a Miles & More törzsutasai (FrequentTraveler szinttől felfelé), s a prémium turista-osztályon utazók is, felár ellenében.

A VIP-terembe a LOT turistaosztályáról is mindazok beléphetnek, akik kifizetik a december végéig kedvezményes 19 euró (plusz adó) összeget, illetve más társaságok utasai, akiknek 25 euró (plusz adó) a díj. Az ablakaival a le- és felszállópályára néző üzleti váró egyszerre hatvan vendéget tud kényelmesen kiszolgálni, akik az ételek és italok mellett a polcokon található újságok, könyvek olvasásával is eltölthetik a várakozási időt.

Budapestre Varsó után második hubként tekint a LOT

Fotó: turizmus.com/Falus Tamás

Az igazgató kiemelte: Budapestre Varsó után második hubként tekintenek, ahonnan 2020-tavaszától hét, májustól már kilenc, júniustól tizenegy európai városba lehet velük elrepülni. Anglia fővárosába egyenesen London Citybe, mely a legkényelmesebb a Budapestről utazóknak. Embraer 195-ös gépeiket Budapesten állomásoztatják.

A VIP-lounge avatóján a turizmus.com kérdésére Csapó László, a LOT magyarországi country menedzsere kifejtette: mivel társaságuk számára Budapest egyben hub is, az üzleti lounge-ban megfordulnak majd azok, akik távol-keletről érkeznek, és Budapestről utaznak tovább.

A LOT VIP-lounge meleg étellel várja a vendégeket

Fotó:  turizmus.com/Falus Tamás

Várják a környező országokból érkezőket is, akik például New York felé veszik az irányt, hiszen hetente már hétszer repülnek az amerikai városba, de azokat a fővárosi vagy vidéki magyar utasaikat is, akik indulásuk előtt jóval előbb érkeznek meg a repülőtérre.