Június hetedikén este a Szépművészeti Múzeum Reneszánsz csarnokában gálaestet rendezett a China Eastern Airlines és leányvállalata, a Shanghai Airlines.

A rendezvényen elhangzott, hogy a legnagyobb lélekszámú, 23 milliós kínai nagyvárosba 10,5 órás repüléssel lehet eljutni a Shanghai Airlines 285 férőhelyes, négy osztállyal üzemelő, alig néhány éves Boeing 787 Dreamliner típusú repülőgépének fedélzetén.

Tian Liuwen, a China Eastern csoport alelnöke hangsúlyozta, hogy a légitársaság naponta 2700(!) járatot üzemeltet és 350 ezer utast szállít. Hozzátette, hogy reményei szerint az új járat csupán a kezdete egy együttműködésnek, és egy idő után a heti három helyett több járat köti majd össze a két várost.

Ponevács-Pana Petra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára azt emelte ki, hogy két éves előkészítő munka eredményeként sikerült tető alá hozni az új járat elindítását.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy Budapest és Sanghaj testvérvárosok.

Ünnepélyes szalagátvágás a színpadon

Fotó: turizmus.com

Az est folyamán bemutatott magyar néptáncelőadást a teremben ülő kínai vendégek kitörő tapssal díjazták. A program végén hat szerencsés nyertes egy-egy Sanghajba szóló, business osztályú repülőjeggyel lett gazdagabb.

 

KAPCSOLÓDÓ

Kína beköltözött a budapesti Erzsébet térre

A kínai művészeteket, orvoslást és gasztronómiát hozza közelebb a magyarokhoz ezen a hétvégén az első Kínai Turisztikai és Kulturális Hét. Június 7–9. között turisztikai, gasztronómiai és kulturális bemutatókkal várják az érdeklődőket az Erzsébet téren.

 

 

KAPCSOLÓDÓ

Megérkezett Budapestre az első közvetlen járat Sanghajból

Megérkezett Budapestre péntek reggel a Shanghai Airlines első járata a Sanghaj-Putungi repülőtérről. Az új kínai járat hetente háromszor közlekedik a két város között.