Megérkezett Budapestre az első közvetlen járat Sanghajból
Korábban történt
A repülőgép nem sokkal 6 óra előtt szállt le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és a szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntötték.
Az érkezés után tartott sajtótájékoztatón Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója hangsúlyozta, ez az első alkalom, hogy Sanghaj közvetlenül elérhető Budapestről.
![]() |
Ünnepélyes fogadtatás Ferihegyen |
Fotó: Polgár Zoltán |
Hozzátette, jó a járat megnyitásának időzítése, a Budapest Airport a fejlesztésekkel azon dolgozik, hogy a kínai utasoknak is kényelmesebb legyen a repülőtér: mandarinul beszélő segítőket alkalmaznak és a Kínában elterjedt online fizetési módokat is bevezették.
![]() |
Hagyományosan vízsugárral köszöntötték a repülőtéren a Sanghai Airlines első budapesti járatát |
Fotó: Budapest Airport |
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédében azt hangsúlyozta, hogy Kína egyik gazdasági központjával kötik össze Budapestet abban az évben, amikor a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok hetvenedik évfordulóját ünneplik. Hozzátette: soha ilyen ütemben nem fejlődtek még a kapcsolatok, ehhez pedig stabil politikai és gazdasági háttérre van szükség.
A rendezvényen Tuan Csie-lung, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete, valamint Tien Liu-ven, a China Eastern Airlines Group alelnöke is a diplomáciai kapcsolatok évfordulóját hangsúlyozta ki.
![]() |
Megérkezett |
Fotó: Nemes Éva / turizmus.com |
Németh Anna, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese szerint a kínai turisták fontos látogatói Magyarországnak, az elmúlt évben 256 ezren érkeztek, 12 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. Az új járat várakozásaik szerint újabb lendületet ad majd a fejlődésnek – tette hozzá. A kínai–magyar turisztikai forgalomról itt írtunk korábban.
![]() |
Teríték a business osztályon a kínai–magyar barátság jegyében |
Fotó: Nemes Éva / turizmus.com |