Karbonsemleges Budapest Airport

Forrás: turizmus.com

 2020. január 24. 10:26

A Budapest Airport harmadszor is megkapta az ACI karbonsemleges minősítését, ezzel továbbra is tagja azon repülőterek klubjának, amelyek fenntartható módon teljes mértékben ellensúlyozzák a működésük során keletkező szén-dioxid-kibocsátást.

A Budapest Airport – Kelet-Közép-Európában elsőként – először 2018-ban szerezte meg az ACI karbonsemleges minősítését, amelyet 2019-ben meghosszabbított, 2020-ban pedig immár harmadik éve töretlenül fenntart.

A vállalat minap az Európai Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI Europe) által szervezett Légiközlekedési Fenntarthatósági Csúcstalálkozón vette át a harmadik karbon-akkreditációs tanúsítást – közölték.

 

Mit jelent az elismerés?

A nemzetközi elismerés azt igazolja, hogy a vállalat – a repülőtéren működő partnerekkel közösen – folyamatosan egyensúlyban tartja az energiatermelést és felhasználást, teljes mértékben ellensúlyozva a szén-dioxid kibocsátást. Ezt részben következetes környezetvédelmi stratégiával, részben pedig a fennmaradó kibocsátás kiegyenlítésével éri el.

A Budapest Airport harmadszor is megkapta az ACI karbonsemleges minősítését

Fotó: BUD

A Budapest Airport a tavalyi évben csatlakozott a NetZero by 2050 elnevezésű kezdeményezéshez is, amelynek keretében vállalja, hogy nullára csökkenti a repülőtér működéséből eredő szén-dioxid kibocsátását.

Közleményük szerint a vállalat ambiciózus terve, hogy egy átfogó fenntarthatósági stratégia segítségével a vállalt határidő előtt, már 2030-ra elérje a szén-dioxid kibocsátásmentes működést.

 

Lépésről lépésre

A Budapest Airport a karbonsemlegesség fenntartásához egy sor környezetvédelmi és energiaoptimalizálási lépést tett.

A repülőtér üzemeltető 2015-ben alapította meg a Greenairport programot, amelynek keretében a repülőtéren működő partnerekkel, vállalatokkal és hatóságokkal közösen dolgozik a Liszt Ferenc Repülőtér fenntarthatósági tervein. Ennek eredményeképp – habár az utasszám öt év alatt 64%-kal emelkedett – az egy utasra jutó szén-dioxid-kibocsátás az elmúlt 5 évben közel 50%-kal csökkent.

Környezetvédelmi programja részként a repülőtér üzemeltető korszerűsítette a terminálok és a kiszolgáló létesítmények légtechnikai- és klímaberendezéseit. Számos repülőtéri épület kapott korszerű hőszigetelést, és megújultak a fűtés- és melegvíz-ellátó rendszerek is. A vezetékek hatékonyabb szigetelésével csökkent a hőveszteség, amelynek köszönhetően évi 170 ezer köbméter földgáz felhasználása takarítható meg – összehasonlításképp: ez mintegy 113 családi ház egész éves fogyasztásának felel meg.

Bár az utasszám öt év alatt 64%-kal emelkedett, az egy utasra jutó szén-dioxid-kibocsátás az elmúlt 5 évben közel 50%-kal csökkent

Fotó: BUD

A repülőtéri közlekedés fejlesztésére mind a légikikötő területén belül, mind azon kívül kiemelt figyelmet fordít a vállalat: a saját és a földi kiszolgáló cégek flottájában is ösztönzi az elektromos járművek használatát (mind elektromos autók vásárlásával, mind töltőállomások telepítésével), a munkatársak pedig a Budapest Airport és az Oszkár közös fuvarmegosztó programjának segítségével is eljuthatnak a repülőtérre.

A közelmúltban az üzemeltető autómegosztó szolgáltatások számára dedikált parkolóhelyeket és elektromos autó töltőállomást adott át a 2. Terminál közelében, támogatva ezzel az utasok környezetbarátabb közlekedését.

 

Város a városban

A Liszt Ferenc Repülőtér „város a városban": olyan éjjel-nappal működő létesítmény, mely 1500 hektáron terül el, hatalmas zöld felülettel, teljes infrastruktúrával, saját rendőrséggel és tűzoltósággal, hőerőművel, ivóvízkutakkal és gépparkkal rendelkezik.

A Budapest Airport kiemelten fontosnak tartja, hogy ezt a „várost" felelős módon működtesse, minimalizálva a működésből fakadó környezetterhelést. Épp ezért a vállalat tíz éve csatlakozott a kibocsátás-csökkentést célzó globális iparági együttműködéshez, amelyben jelenleg 71 ország 295 repülőtere vesz részt – írja az üzemeltető közleményében.