Komoly gondok mellett is merészet álmodnak az amerikai utaztatók
A szerdán zárult "travel show" még a korábbiaknál is szolidabb-visszafogottabb volt. A háromnapos rendezvényre ugyan 1400 külhoni delegátus érkezett, ám ezek felét a média tette ki. A korábbi években 100-1500 vevő érkezett a világ minden tájáról, a belföldi eladók száma ennek négyszerese volt – utóbbi idén sem változott. Ugyanakkor olyan, korábban jelentős számban jelen levő vásárlók, mint Kína, Dél-Korea és India, szinte alig jelentkeztek, orosz és ukrán küldött pedig egyáltalán nem is volt.
![]() |
Idén San Antonio volt az IPW házigazdája |
Fotó: Szakonyi Péter |
Az amerikai utazási iparág szövetsége (US. Travel Association) ennek ellenére roppant optimista. Az idén hivatalba lépett új elnök, Geoff Freeman egyenesen azt vizionálta, hogy 2027-re már 90 millió beutazó érkezik az Egyesült Államokba, és ezzel megdöntik majd a 2019-es rekordévet.
Van is honnan feljönni, hiszen 2020-ban csak 19,2 millió turistát regisztráltak, és igazi növekedést csak tavaly értek el, de ez is 20 százalékkal a rekordév alatti szintet jelentette. Idén május 11-től már nem kell Covid-oltás a beutazáshoz – ettől remélnek újabb fellendülést.
Két évet is várni kell az amerikai vízumra
A turisztikai szektor továbbra is a kormányt és a vízumkiadás problémáit okolja a lassú növekedéséért. A nagy küldő országok, így különösen Brazília, India és Mexikó állampolgárai csak vízummal utazhatnak be az USA-ba, de ezt megszerezni cseppet sem könnyű. Brazíliában 527, Mexikóban pedig 647 (!) napos az átlagos várakozási idő egy vízumot kérelmezőnek. Freeman előadásában nagy eredménynek könyvelte el, hogy Indiában sikerült a 700 napról (!) közel a felére, 406 napra csökkenteni a várakozási időt. Ezt a bejelentést az újságírók körében nagy derültség fogadta...
![]() |
Geoff Freeman, a US. Travel Association elnöke |
Fotó: Szakonyi Péter |
A beutazó turizmus növekedését ezen kívül továbbra is gátolja a reptereken uralkodó és alig csökkenő hosszú sorban állás. Hiába rendelkezik ugyanis valaki érvényes elektronikus vízummal – ez az ESTA, ami két évre érvényes és 21 dollárba kerül –, a bevándorlási tisztviselők előtti hosszú sort ezzel sem lehet kikerülni. A US Travel adatai szerint az átlagos várakozási idő a reptereken még most is egy óra, ami a 8-10 óra transzatlanti járatból kiszállva valóságos tortúra az utasoknak. (Itt érdemes megjegyezni, hogy a nagy nemzetközi reptereken már most digitális arcfelismerő kamerával dolgoznak, ami azt jelenti, hogy a magyar utazóknak még az útlevelet sem kell kinyitni, egy fotó és néhány perc kell csak az országba való belépéshez.)
Súlyos munkaerőhiány a légi közlekedésben
Sokan bírálják az amerikai légiközlekedési rendszert, mondván, ez is hozzájárul a turisták elmaradásához. A nagy amerikai légitársaságok (American, United, Delta) a Covid-járvány alatt nagy tömegben nyugdíjaztak és bocsátottak el pilótákat és alkalmazottakat, akik most nagyon hiányoznak, hiszen a belföldi turizmus töretlenül fejlődik. Most viszont nincs elég pilóta, utaskísérő, sőt a légi irányítók száma is ezerrel kevesebb, mint 2019-ben. Mindez komoly gondokat jelent már most is, és rossz előjel a nyári turisztikai főszezon előtt. Már most, májusban is egymást érik a járattörlések a belföldi járatokon. Érdekes fejlemény, hogy az American Airlines a kellő személyzet hiánya miatt nem állította forgalomba Airbus flottáját, csak a Boeingekkel repül. Ahogy az a kiállításon elhangzott, ismét gőzerővel beindultak a pilótaképzések, de ezek eredményére még hónapokat kell várni.
![]() |
Az IPW 2023 még a korábbiaknál is szolidabb-visszafogottabb volt |
Fotó: Szakonyi Péter |
Nem kedvez a turisták ide csábításának a szinte naponta érkező lövöldözésekről szóló hírek sem. Nem egy utazási iroda és újságíró panaszkodott arra, hogy az elharapódzó erőszakos cselekmények óvatosságra intik az ide utazni vágyókat.
Szárnyal a belföldi turizmus
A sok gond és probléma mellett igazán jó hír csak egy maradt az utazási szakma képviselőinek. A belföldi turizmus ugyanis továbbra is szárnyal. Hiába emelkedtek drasztikusan a szállodai árak és a benzin, tapasztalható tumultus a reptereken. az amerikai polgárok egyre többet utaznak, ráadásul sokan külföld helyett választják a belföldi üdülést. A legfelkapottabb továbbra is Florida és Kalifornia, de egyre többen választják a nemzeti parkokat és a természetközeli pihenést.