Legenda-hajón ünnepelte 5. évfordulóját a MIE

Forrás: turizmus.com

 2022. június 28. 14:38

Több mint 5 évvel ezelőtt alakult meg a Magyar Idegenvezetők Egyesülete. Az eseményt egy nagyon jó hangulatú délutáni hajózás keretében a tagok most ünnepelték meg, amikor végre már lehetőség van a személyes találkozásra is.

Nemcsak a jelenlegi tagok, hanem alapító tagok is eljöttek a közös ünneplésre, amely a Legenda Kft. jóvoltából a cég egyik hajóján zajlott.

Ami jó hír és bíztató, hogy volt 10 olyan fiatal is, akik még nem tagok, de nemrég vizsgáztak és a közeljövőben szándékoznak belépni az egyesületbe – írták a rendezvényről szóló beszámolóban.

Az első köszöntőt Németh György mondta el, aki az ünneplésre a helyet biztosította a szervezetnek.

Deák Judit elnök emlékezett a kezdetekre és köszönetét fejezte ki azoknak a tagoknak, akik önkéntes munkával segítik az egyesület működését.

Török András egykori idegenvezetői élményeiről mesél a meghívottakanak

Fotó: MIE

Cobino István alelnök bemutatta a MIE új arculatát, új logóját és szintén a közösségi munkát végző tagokat méltatta.

Az esemény egyik fénypontja Török András remek előadása volt egykori idegenvezetői élményeiről. Az előadó ezután egy kis helytörténeti vetélkedőbe vonta bele a jelenlévő kollégákat – a jól válaszolók jutalmat kaptak.

Jakus József (NIT, MUISZ) nem az évfordulóról beszélt, hanem az idegenvezetőket legjobban érintő aktuális eseményekről, történésekről, többek között a budavári behajtás nehézségeiről.

Születésnapi torta új logóval és a jövő generációja

Fotó: MIE

A MIE korábbi támogatója a ZWACK Unicum most jóféle italokkal, a híres hagyományos Unicummal, az Unicum Szilvával és az új Unicum Baristával támogatta a rendezvényt, ami határozottan emelte a hangulatot, és nem maradhatott el természetesen a születésnapi torta sem.

A 3 órás hajózás után alig akartak kiszállni a kollégák. Olyan jólesett végre találkozni, a közös ügyeket megbeszélni és egy kicsit örülni az utóbbi 2 nehéz év után…