Már online jegy is vásárolható a Budavári Siklóra, de többe kerül, mint a pénztárnál

Forrás: turizmus.com

 2023. szeptember 02. 13:08

Szeptember 1-jétől már az interneten keresztül is megvehető a jegy a főváros ikonikus közlekedési eszközére, a Budavári Siklóra, azonban a BKV kényelmi díjat számol fel az online vásárlásért.

A kényelmi szolgáltatással – minimális költség fizetése mellett – elkerülhető a sorbanállás a budapestiek és az idelátogató turisták körében töretlen népszerűségű Siklóra – fogalmaz honlapján a BKV. A "kényelmi szolgáltatásért" plusz 150 forintot kell az utasoknak fizetni. A közlekedési vállalat emlékeztet, hogy a 2021-es nagyjavítását követően tavaly nagyobb informatikai fejlesztésen is átesett a Sikló, kicserélték – egyebek mellett – a beléptetőrendszer hardver elemeit, és új szoftvereket is telepítettek, amelyek immár lehetővé teszik az online jegyértékesítést.

Jelenleg a teljes árú retúrjegy 4000 forintba kerül, a kedvezményes (3–14 éves kor között) oda-vissza viteldíj 2000 forint, nyugdíjas és egyéb utazási kedvezmény nem vehető igénybe a Siklóra. Ezt az árat növeli tehát 150 forinttal a siklojegy.hu felületen megvásárolható e-jegy után felszámolt kényelmi díj.

Az 1870-ben épült Sikló a Duna-partot köti össze a Budavári Palotával

Fotó: BKV Zrt.

Az 1870-ben épült Sikló a Duna-partot köti össze a Budavári Palotával. Hossza 95 méter, hajlásszöge 30 fokos. A hegyi pályán mozgó különleges vasút (a Margit és a Gellért kocsikkal) mintegy 50 méteres magasságba emelkedik, útközben egyedi panorámát kínálva utasainak.

A BKV tájékoztatása szerint a forgalom nagy részét a külföldi turisták adják, de az utóbbi években fokozatosan nőtt a hazai utasok aránya is. A Sikló 1987 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján.