Masszív nyereséggel zárta a 2023-as évet a Budapest Airport

Forrás: turizmus.com

 2024. május 31. 14:20

A budapesti repülőtér üzemeltetője a 2023-as évet 337,8 millió euró nettó árbevétel mellett nettó 74 millió euró nyereséggel zárta, és a covid alatt felhalmozott veszteségét az elmúlt két év alatt 47 millió euróra csökkentette.

A javuló utas- és áruforgalmi adatoknak köszönhetően a pénzügyi eredmények alapján most már egyértelműen kijelenthető, hogy a Budapest Airport négy év után leküzdötte a koronavírus-járvány okozta súlyos nehézségeket – írja a cég közleményében.

2020 és 2021, két nagyon nehéz év után a társaság már 2022-ben elindult a kilábalás útján, azonban a veszteségekből csak részben sikerült lefaragnia. A visszaépülés 2023-ban is folytatódott, és a repülőtér-üzemeltető végre lezárhatta történetének egyik legnehezebb időszakát.

Tavaly az utasforgalom túlszárnyalta az előzetes várakozásokat, 14,7 millió utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ami a járvány előtti utasforgalom 91%-ának visszaépülését jelenti.A légiáru mennyisége soha nem látott rekordot döntött, a BUD Cargo City több mint 200 000 tonna árut kezelt. A vállalat előzetes prognózisai alapján 2024-ben a budapesti repülőtéren megforduló utasok száma meg fogja haladni a rekordévnek számító 2019-es adatokat és megközelíti majd a 17 milliót, a cargo volumen pedig egy újabb mérföldkövet, a 240 000 tonnát is elérheti.

Mindezek az eredmények a 2023-as pénzügyi mutatókon is tetten érhetők: a Budapest Airport a tavalyi évet 2022-höz képest 20%-kal nagyobb, 337,8 millió euró nettó árbevétellel zárta. Az adózott eredmény 74 millió euró volt.A repülőtér-üzemeltető 2023-ban összesen 77 millió euró (megközelítőleg 30 milliárd forint) értékben hajtott végre kapacitásbővítő és infrastrukturális fejlesztéseket, és ezzel a 2019 év elején elkezdett nagyszabású fejlesztéssorozatban megvalósított beruházások mértéke 2023 év végére a 130 milliárd forintot is meghaladta.

Kilábalt a válságból a repülőtér-üzemeltető

Fotó: Budapest Airport

A tavalyi évben a Budapest Airport sikeresen megújította lejáró banki hiteleit, mellyel legalább újabb hét évvel meghosszabbította a pénzügyi stabilitás egyik fontos pillérét, és így a repülőtér fejlődése a jövőben is stabil pénzügyi lábakon áll – emelték ki a közleményben.

Ezek az eredmények, továbbá a 2019-es nyereségből kihagyott osztalékfizetés lehetővé tették, hogy négy nagyon nehéz év után 43 millió euró osztalékfizetésre kerüljön sor a Budapest Airport magyar anyavállalata részére. Az osztalék Magyarországon maradt, a Budapest Airport magyar anyavállalata szintjén a covid óta felhalmozott veszteségek csökkentése érdekében – szögezték le.

„A Budapest Airportot a repülőtéri közösségünk munkájának köszönhetően tavaly Európa legjobbjává választották, és idén már tizenegyedik alkalommal nyertük el a Kelet-Európa legjobb repülőtere díjat. A beruházásaink révén elért jelentős javulást a szakma is elismerte a repülőtér minőségi besorolásának négycsillagosra emelésével" – hangsúlyozta Kam Jandu, a Budapest Airport vezérigazgatója.

A 2024 első negyedévi ASQ (Airport Service Quality) felmérés eredményein az látszik, hogy a vizsgált húsz hasonló repülőtér között a budapesti az első helyen végzett, megelőzve például a prágai, az alicantei és a barcelonai légikikötőket. „A repülőtér története során ez az első alkalom, hogy ezt az előkelő pozíciót sikerült elérnünk" – tette hozzá a vezérigazgató.