Németországba csak negatív teszttel léphetnek be a légi utasok

Forrás: turizmus.com

 2021. március 29. 15:51

Keddtől csak negatív koronavírusteszttel léphet be Németországba mindenki, aki légi úton érkezik.

Meredeken nő a koronavírus-fertőzések száma Németországban is, erre hivatkozva a német kormány néhány nappal ezelőtt újabb szigorító rendelkezést hozott.Az új rendelkezés szerint holnaptól, vagyis kedd 0 órától légi úton csak negatív koronavírusteszttel léphet be az országba mindenki, aki betöltötte a 6. életévét. A tesztet már a felszállás előtt be kell mutatni, a légitársaságok fel sem engedhetik a gépre azokat, akik nem rendelkeznek a negatív eredménnyel.

A magasan fertőzött, illetve új vírusvariánsok által érintett területekről érkezőknek eddig is érvényben volt hasonló szabályozás, de most az egész világra kiterjesztették.A tesztet – PCR-, LAMP-, TMA- és antigénteszt – legkorábban 48 órával az elutazás előtt kell elvégezni, az eredményt pedig megfelelő igazolással kell ellátni, a költségeket az utazók állják. A tesztelést a rendelet szerint a légitársaság is megszervezheti felszállás előtt.

A pozitív eredményt produkáló utazóknak a helyi előírások szerint, saját felelősségükre, saját költségükre kell helyben karanténba vonulniuk.

A rendelkezés egyelőre május 12-ig van érvényben, és a német kormány nem tervezi, hogy más közlekedési eszközre is kiterjeszti.

 

A légitársaságok és az utaztatók is partnerek

Bár a határidő szűkös, az új előírással a Handelsblatt.com szerint a legtöbb légitársaságnak nincs problémája. A Lufthansa helyesnek tartja, hogy a légiközlekedésben többet tesztelnek. A Condor légitársaság képviselője azt nyilatkozta, hogy így legalább nem kell foglalkozniuk a karanténra vonatkozó előírásokkal, amelyek az elmúlt hónapokban nagyon megnehezítették az utazást. Palma de Mallorca repülőtere pedig már maga üzemeltet egy tesztcentrumot a lap szerint.

Kedd éjféltől a tesztet már a felszállás előtt be kell mutatni a Németországba utazóknak

Fotó: 123rf.com

Vannak azért ellenvetések is, az Easyjet egyik közleményében leszögezi: támogatják ugyan a tesztelést, és ennek érdekében együtt is működnek egy tesztcentrummal, azonban a tesztelés az utas saját felelőssége, a légitársaság részéről történő, közvetlen tesztelést szervezési és egészségügyi szempontból nem tartják elfogadhatónak.

A Német Légiközlekedési Szövetség pedig arra hívta fel a német kormány figyelmét, hogy egyes úti célokból érkező németek külföldön rekedhetnek, mivel nem mindenhol áll rendelkezésre megfelelő kapacitás és felszerelés a teszteléshez. Ez a helyzet például Kubában, a Maldív-szigeteken vagy a Dominikai Köztársaságban. A szövetség szerint ezekre a desztinációkra vonatkozóan sürgősen külön intézkedéseket kellene hozni. Azt javasolják, hogy ezeknek az utasoknak a németországi repülőtérre történő megérkezéskor kelljen elvégeztetniük a tesztet.

A német utaztatók szövetsége, a DRV közleményében azt írja, a légitársaságok és az utazásszervezők nagy erőbedobással dolgoznak azon, hogy a nyaralásból hazatérőknek megfelelő, kényelmes tesztelési lehetőségek álljanak rendelkezésükre a visszarepülés előtt. Mallorcán – ahová németek ezrei özönlöttek az elmúlt időszakban – a szállodákban vagy azok közelében próbálnak tesztpontokat kialakítani.

Hozzáteszik: sok utazásszervező speciális, koronavírus-fertőzésre szóló biztosítással együtt kínálja az útjait, amely egy meghatározott összegig fedezi a karantén költségeit is.

A TUI azt nyilatkozta, hogy maga fogja felkínálni és lehetővé tenni a tesztelést a hazatérőknek a saját szállodáiban és a Robinson Clubokban.

A Baleár-szigetek kormánya pedig jelezte, hogy készen áll a német kormány által kért tesztek elvégzésére a nyaralók visszarepülése előtt, az esetleges karantén-elhelyezés költségeit pedig ők állják.