Óvatos határnyitások a szomszédos országokban

Forrás: MTI/turizmus.com

 2020. május 13. 19:03

Ausztria a közeljövőben csupán az olasz nyitásra nem lát esélyt, a csehek pedig a német határnyitást késleltetnék. A horvát, a szlovén és a német stratégiák is az óvatosság mentén haladnak.

Az alábbi körkép néhány európai ország határnyitási terveit és kételyeit járja körbe. Érdekes összefüggéseket fedezhetünk fel, miközben az egyik fél nyitna a másik irányába, ő továbbra is a hátrányosabb elbírálás alá esne. Az egyetlen érv változatlanul a vírusfenyegetettség.

 

Ausztria először Németország, majd Svájc és Liechtenstein irányába nyit

Ausztria a szomszédos országok közül Svájccal, Liechtensteinnel, valamint a keleten szomszédos országokkal lát esélyt arra, hogy a közeljövőben megszüntessék a határellenőrzéseket – jelentette ki Sebastian Kurz kancellár szerdán.

„Megállapodtunk Németországgal, hogy június 15-étől megnyitjuk az Ausztria és Németország közötti határszakaszt” – erősítette meg Kurz.

Hangsúlyozta: jelenleg azon dolgoznak, hogy Svájccal és Liechtensteinnel is megszülessen a megállapodás a határnyitásról. A berni igazságügyi minisztérium ugyanis nemrég megerősítette, hogy Svájc kész megszüntetni a határellenőrzést június 15-től az osztrák és német határszakaszain.

Szintén intenzív tárgyalásokat folytatnak a szomszédos keleti országokkal – tette hozzá Kurz. Nem lát esélyt ugyanakkor a kancellár arra, hogy Olaszország irányában is megszűnjenek az ellenőrzések, mert az új fertőzöttek száma továbbra is magas.

 

A csehek számára a szlovák és az osztrák határ nyílna először

Június 8-ig vagy június 15-ig a csehek számára újra megnyílhatna a szlovák és az osztrák államhatár – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök szerdán.Arról, hogy mikor nyílhatna meg a csehek számára a német és a lengyel határ is, Prága egyelőre nem tárgyal – tette hozzá. A német határt érintő konkrét kérdésre Babis leszögezte: Bajorországban ugyanis, amelynek hosszú a határa Csehországgal, jóval magasabb a koronavírusos fertőzések száma, mint Csehországban.

A határnyitások körüli bizonytalanságok oka továbbra is a vírusfenyegetettség

Fotó: 123rf.com

Németországban lazítják a határigazgatási szigorításokat

Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter szerdán elmondta, hogy a határforgalom állandó ellenőrzését fokozatosan, június 15-ig számolják fel.

Az első lépésben, május 16-án teljesen megszüntetik a korlátozásokat a Luxemburggal közös határszakaszon, az Ausztriával, Svájccal és Franciaországgal közös szakaszon pedig megnyitják valamennyi átkelőt, és az állandó ellenőrzésről áttérnek a szúrópróbaszerű vizsgálatokra.

Ugyanezt a megoldást szorgalmazzák a Dániával közös szakaszon. A koppenhágai vezetéssel még nem állapodtak meg.

Az Olaszországból és Spanyolországból érkező repülőjáratoknál továbbra is fenntartják az állandó ellenőrzést.

A Lengyelországgal és Csehországgal közös határszakaszon egyelőre nincs változás. Ezeken a szakaszokon nem is a német, hanem a szomszédos ország kormánya rendelt el állandó ellenőrzést és belépési korlátozásokat.

 

Horvátország nyit a szlovén turisták előtt

Gari Cappelli horvát idegenforgalmi miniszter szerdán azt nyilatkozta: a hét végéig Szlovénia valószínűleg hozzájárul ahhoz, hogy állampolgárainak horvátországi tartózkodásukat követően ne kelljen karanténba vonulniuk Szlovéniában. A miniszter hozzátette: más országokkal is folynak tárgyalások a beutazások módjáról.

Mint arról korábban beszámoltunk, Horvátország vasárnaptól fokozatosan újranyitotta határait: beléphetnek azok a külföldi állampolgárok, aki üzleti vagy más gazdasági érdekeltség, valamint halaszthatatlan személyes okok miatt utaznak az országba.

A Jutarnji List című horvát napilap szerdán arról írt: a turizmus hasonló elbánásban részesülhet, mint az üzleti, illetve gazdasági ágazat, azok a turisták, akik fel tudnak mutatni igazolást arról, hogy van foglalásuk a horvát tengerparton, beléphetnek az országba.A gondot csak az okozza, hogy a legtöbb külföldi állampolgárnak horvátországi tartózkodását követően otthon két hétre, Szlovénia esetében egy hétre karanténba kell vonulnia, ez pedig nem hat ösztönzőleg az utazásra.

 

Szlovénia: még bizonytalan a határnyitás

Jelko Kacin szlovén kormányszóvivő úgy nyilatkozott, hogy a koronavírus-járvány még tart, ezért összetett feladat a határok újranyitása, erről a kormánynak is döntést kell hoznia, az Európai Unióban a tagállamok erről önállóan határoznak.

Bár Horvátországban és Szlovéniában hasonló a járványügyi helyzet, fennáll annak a veszélye, hogy Horvátországban újra elterjedhet a vírus az olasz turisták miatt, aki komphajókkal, valamint vitorlásokkal és jachtokkal érkezhetnek az Adriára – fogalmazott a szóvivő.

Frissítés: Szlovénia pénteken bejelentette, hogy május 31-től korlátozás nélkül beutazhatnak az Európai Unió állampolgárai az országba, ahol hivatalosan véget ért a koronavírus-járvány.