Indul a TAP pritvatizációja, mindhárom nagy európai légitársaság esélyes

Forrás: turizmus.com

 2023. szeptember 29. 12:57

Portugália kormánya jóváhagyta a nemzeti légitársaság (TAP) többségi tulajdonának eladását, amelyhez tőkeerős szakmai befektetőt keres. Mindhárom nagy európai légitársasági csoport az érdeklődők között van.

A kabinet döntése alapján a jelenleg állami tulajdonban lévő TAP részvényeinek legalább 51 százalékát értékesítenék egy olyan tőkeerős szakmai befektetőnek vagy konzorciumnak, amely emellett lehetővé teszi a légitársaság munkavállalói számára is, hogy 5 százaléknyi részvényt birtokoljanak.

Az eladás során a vevőnek nemcsak magas árat kell fizetnie, hanem meg is kell felelnie számos stratégiai szempontnak, amelyek hozzájárulnak az ország gazdaságának és turizmusának fejlődéséhez.

„A legfontosabb célkitűzés, hogy az új többségi tulajdonosnak vállalnia kell a TAP és a lisszaboni bázis forgalmának növelését, biztosítania kell az ország légiközlekedési ágazatának fejlődését további beruházásokkal, illetve a munkahelyek megtartását és továbbiak teremtését" – mondta Fernando Medina, az ország pénzügyminisztere.

A portugál állam eladja a TAP többségi tulajdonát

Fotó: 123rf.com

 

Hozzátette fejleszteni kell az egyéb portugál repülőterek, különösen Porto forgalmát a még kihasználatlan kapacitások betöltésével, elsősorban közvetlen, pont-pont járatokkal – írja az Airportál a Reuters cikkére hivatkozva.

Kiemelik, hogy kizárt az olyan pénzügyi befektetők bevonása, akik később továbbadnák részesedésüket, vagy nem tartanák be a meghatározott stratégiai növekedési célokat.

Mint korábban megírtuk, több nagy európai légitársaság is érdeklődik a TAP iránt, köztük a Lufthansa, az Air France-KLM és az IAG. A következő lépésben a kormány kiválasztja a privatizációs folyamatot lebonyolító tanácsadó cégeket, és megkezdi az első tárgyalásokat a potenciális befektetőkkel.

Az eladással kapcsolatos részleteket az idei év végéig, vagy legkésőbb 2024 elején kell a kormány elé terjeszteni.