A vírus szempontjából talán a repülőgép a legbiztonságosabb

Szerző: Szebeni Zsolt

Forrás: turizmus.com

 2020. július 03. 14:30

A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a koronavírus fertőzéssel kapcsolatos állítását a MUISZ július 2-i, nyárindító rendezvényén fogalmazta meg.

Szerkesztőségünk kérdésére Hardy Mihály légiközlekedési szakértő megerősítette a Dr. Szlávik János által elmondottakat, miszerint a repülőgépek utasterébe külső levegőt (melegítve) juttatnak be, ráadásul HEPA szűrőn keresztül, tehát az utasok folyamatosan friss, 7 rétegű szűrőn átengedett levegőt szívhatnak. Ugyanakkor a szakértő megjegyezte azt is, hogy az egymás közelében ülő utasok megfertőzhetik egymást, akár köhögve, akár tüsszögve, akár csak hangosan és „fröcsögve” beszélve, tehát a maszk viselése mindenképpen indokolt a fedélzeten.

Dr. Szlávik János tájékoztatja a MUISZ-tagokat

Fotó: turizmus.com

A tételhez hozzászólt Jakus József, a MUISZ közúti közlekedési bizottságának vezetője is, leszögezve, hogy a turistákat szállító autóbuszokon is friss levegőt keringtetnek (feltéve, hogy sem alagútban, sem nagyvárosi dugóban nem áll a jármű). Mi pedig annyit teszünk még hozzá, hogy a személygépkocsik légkondicionáló berendezése ugyancsak a külső levegőt fújja be (hacsak a sofőr, valami rosszul értelmezett takarékosság, vagy a városi füst kirekesztése okán, át nem állítja a rendszert belső keringtetésre).

Dr. Szlávik János a turizmussal, illetve az utazással hozta kapcsolatba a Covid-19 vírus világméretű terjedésével kapcsolatos álláspontját is. Kifejtette, hogy az ezredfordulón azért nem alakult ki hasonló világjárvány a SARS vírusból, mert akkor még „csak” 1,5 milliárd ember ült repülőre évente, viszont a Covid-19-et már 4,5 milliárd ember reptethette, vihette mindenhová a földgolyón.

A főorvos elmondta azt is, hogy a turisztikai ágazat szereplőinek  tudomásul kell venniük, hogy az emberek félnek, nem akarnak fertőzést kapni, ezért a többség inkább nem utazik idén, más szóval, „ez a szezon elment”.

 

Az utasok viseljenek maszkot

Szlávik János elmondta azt is, hogy a nemzetközi szinten is sikeres magyar járványkezelés a gyors reagálásnak és a határok időben való lezárásának köszönhető. Ehhez kapcsolódó gondolatként elmondta még, hogy a koronavírus-fertőzés sokáig veszélyt jelent, ha másért nem, hát azért, mert minden nemzetközi beutazás kockázatot hordoz.

A jelenlévők figyelmét felhívta még arra, hogy – személyes, optimista jövendölése mellett is – a legnagyobb veszélyt továbbra is a beltéri, nagy létszámú események jelentik, ezért is tarthatunk attól, hogy minden pozitív jóslat ellenére, ősszel, a rossz idő beálltával felerősödhet a járvány. Kérte a résztvevőket arra, hogy vegyék komolyan, és utasaik körében is erősítsék a maszkviselés fontosságát.

A MUISZ július 2-i, évadnyitó, a járványhelyzetet taglaló szakmai vacsorájának helyszíne a Margitsziget volt, azon belül is a Bringóhintó Kft. főhadiszállása, a Bringóvár, illetve annak kerthelyisége.

Szabó László, a Bringóhintó ügyvezetője köszönti a vendégeket

Fotó: turizmus.com

Szabó László, a cég ügyvezetője köszöntőjében többek között elmondta, hogy 1985-ben egyetlen, rendszeresen meghibásodó "járművel" kezdték, ma pedig már azzal büszkélkedhetnek, hogy 60 bringóhintóval – közötte elektromos hajtásúakkal is – várják a turistákat. A MUISZ-rendezvény helyszínéül is szolgáló Bringó-vár pedig vendéglátást is nyújt az éhes-szomjas vendégeknek, a kft. pedig kerékpárműszerész és vendéglátó szakmunkások képzőhelye is.

Arról, hogy milyen lobbitevékenységre készül a MUISZ, és a magyar turistákra számító partnerországokban mi a helyzet, itt olvashatja el a rendezvényen elhangzottakat.