Tortát nyomtak a Ryanair-vezér arcába – videó
Forrás: turizmus.com
2023. szeptember 07. 16:30
Michael O’Leary a légiforgalmi irányítók sztrájkjai ellen indított petíciójára érkezett 1,5 millió aláírást adta át az Európai Bizottság vezetőjének, ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatót Brüsszelben, ahol Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének csak az életnagyságú fényképe volt jelen – írja az AIRportal.
Az esemény közben két klímaaktivista lépett oda a vezérhez, majd tortát nyomott az arcába azzal a felszólítással, hogy állítsa le a repülőgépek okozta légszennyezést.
![]() |
Michael O'Learyt nem tudták zavarba hozni a klímaaktivisták a tortadobálással. Mellette az Európai Bizottság elnökének életnagyságú fényképe látható |
Fotó: Twitter /Ryanair |
O’Leary nem esett ki a szerepéből, hanem közölte, hogy eddig ez volt a legszívélyesebb köszöntés, amit Belgiumban kapott. Ám jelezte, hogy az aktivisták krémje „mesterséges” volt, és az utasokat meghívta Írországba, ahol sokkal finomabbat ehetnek.
„Az utasok annyira elégedettek az útvonalainkkal és a petícióval, hogy tortával ünnepelnek” – írta a légitársaság az esetről készült fotóhoz a Twitteren.
Az esetről videó is készült.