Váradi József reagál a Wizz Air frankfurti esetére

Szerző: Németh Andrea

Forrás: turizmus.com

 2019. május 27. 13:03

Váradi József vezérigazgató exkluzív interjúban nyilatkozott szerkesztőségünknek a Miniszterelnökség közleményére reagálva, miszerint fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményez a Wizz Air ellen a frankfurti eset kapcsán.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a Miniszterelnökség fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezett a Wizz Air ellen, mert mintegy ötven utast a frankfurti repülőtéren hagyott. Az alábbiakban Váradi József vezérigazgató reakciója olvasható.

„Elismerjük, hogy több hiba is történt Frankfurtban, a részleteket házon belül is vizsgáljuk, a tanulságokat leszűrjük, az utasokat pedig mindenképpen kompenzáljuk” – mondta a turizmus.com kérdésére Váradi József.

„A szóban forgó járat a gép meghibásodása miatt nem tudott felszállni. A kapacitások szűkössége miatt állhatott elő az a sajnálatos helyzet, hogy kisebb gép tudott csak kirepülni az utasokért. Hibázott az utasokat helyben kiszolgáló cég is, a felelősség viszont a Wizz Airt terheli, hiszen mi állunk szerződéses kapcsolatban az utasokkal. Megvizsgáljuk a tanulságokat, az utasok kárát pedig igyekszünk enyhíteni, amennyire lehet.”

Váradi József szerint a Wizz Air operációja lényegesen jobb, mint számos versenytársé

Fotó: turizmus.com

A vezérigazgató elutasítja ugyanakkor azokat a következtetéseket, amelyek a történtekből tendenciózus megállapításokat szűrnek le.

„Szeretném, ha mindenki látná, egyedi esetről van szó, amelyet őszintén sajnálunk. De nem lehet ez alapján a teljes működésünkre következtetni, annál is inkább, mert Európát tekintve a Wizz Air bizonyíthatóan a legkevesebb járatát törlő légitársaság, és iparági átlag fölött teljesít a járatpontosság tekintetében is. Operációja lényegesen jobb, mint számos versenytársé, annak ellenére, hogy a kapacitások szűkössége miatt rengeteg nehézséggel kell szembenéznie ma a légi közlekedésnek. Csúcsra van járatva, ezért drámaian leromlott az infrastrukturális kiszolgálás, a légi irányítás túlterhelt. Ezek a tényezők lerontják a légitársaságok eredményeit, és ezáltal végső soron a fogyasztók élményét is. Ez globális iparági probléma, amit orvosolni kell” – hangsúlyozta a szakember.