Építészhallgatók dolgoznak Herkulesfürdő felújításán
Forrás: Romania-Insider.com
2018. március 19. 16:14
Korábban történt
A római idők óta kedvelt fürdőhelyen számos, a Monarchia idejéből származó műemlék jellegű épületet találni borzasztóan leromlott állapotban. A legtöbb épület a 18. századból származik, de a két világháború között, illetve az 1970-es, '80-as években is épületek elsősorban szállodák a településen.
Most temesvári építészhallgatók egy csoportja igyekszik felhívni a figyelmet az épített örökség védelmének sürgősségére. Oana Chirila, a csoport egyik tagja fotósorozatot készített, amelyen bemutatja az omladozó épületek szépségét, ezután jött létre a Herculane Project.
A diákok célja, hogy a helyi lakosság, az önkormányzat és szakértők bevonásával megújuljon az üdülőhely és újra kedvelt turistacélponttá váljon. A felújítások költségét jórészt a város állja, de a projekt mögött álló Locus Szövetség két bankszámlát is nyitott, amelyre várják az adományokat.
Herkulesfürdő, Cserna-patak |
Fotó: Szántó Zoltán |
Első lépésként az egyetemisták a Neptun fürdők épületének stabilizását tűzték ki célul. A diákok elkészítették a szükséges műszaki dokumentációt a borzasztóan leromlott állagú műemlék épület felújításhoz, amelyet már közveszélyforrásnak minősítettek, mivel különböző részei hullanak az utcára.
A Neptun fürdők épülete korábban Mária királynő fürdői néven volt ismert, 1883 és 1886 között épült Alpár Ignác tervei alapján. Közvetlenül mellette áll a Casino épületegyüttese, a Cserna-patak északnyugati szakaszán.
Az épület állagmegóvása legalább 3-4 hónapot vesz igénybe. A többi épület jövője ugyanakkor továbbra is bizonytalan, mivel tisztázatlanok a tulajdonviszonyok.
A Román Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság 2016-ban már nyomozott az üdülőhelyen, miután bűnözők fosztogatták a romos épületeket.