Hajóval a MÜPÁ-ba és a Nemzetibe

Forrás: turizmus.com

 2017. április 25. 14:52

Április 25-től a víz felől is meg lehet közelíteni a pesti Duna parton álló, két kulturális intézményt, a MÜPÁ-t és a Nemzeti Színházat.

A BKV Szt. Kristóf nevű különjárati hajóján tartott sajtótájékoztatón megtudhattuk, hogy három hónapos előkészítés után megvalósult egy hároméves terv, s immáron akár menetrend szerinti hajóval, akár különjárattal el lehet érni a két kulturális intézményt, s természetesen a Soroksári út mentén sorakozó irodaépületeket is.


Fotó: turizmus.com

A kikötő közvetlenül a MÜPA oldalában, a HÉV-megálló alatt található, így, akár a korábban is létező gyalogos átkelőn, akár a megálló másik végében a felüljárón át megközelíthető. Eltéveszteni sem lehet, mert, az eredeti javaslattól eltérően, nem a „Közvágóhíd" nevet kapta, hanem  Müpa – Nemzeti Színház megállónak jelölik.

Az érintettek, megszólalásuk sorrendjében: Szalay-Bobrovniczky Alexandra (főpolgármester-helyettes), Káel Csaba (a Müpa vezérigazgatója), A. Szabó Magda (a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója), Dabóczi Kálmán (a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója) és Bolla Tibor (a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója) valamennyien hangsúlyozták az összefogás sikerességét és a Duna, mint kiemelt jelentőségű vízi útvonal hasznosításának jelentőségét.

Szerkesztőségünk külön kérdésére Zsákay László György, a BKV turisztikai divíziójának vezetője elmondta, a hajóállomás, a közlekedési vállalat beruházásában, a BKK, a MAHART és a BKV közös projektjeként, 57,5 millió forintból valósult meg.

A BKV menetrend szerinti járatain kívül (mától, a Haller utcai megállótól déli irányban meghosszabbított útvonalon közlekedik a D11-es és a D12-es járat) kikötnek itt a MAHART hajói, de, térítés ellenében más társaságok különjárati hajói is igénybe vehetik. A részletekért érdeklődni a BKV Turisztikai Divíziójánál lehet.

Az új létesítmény egyébként, a szakzsargon szerinti nagyhajó kikötő, ami nem jelenti a szállodahajó méretű vízi járműveket.

Jelképes szalagátvágás az új kikötő avatásán

Fotó: turizmus.com