Hatvanmilliárd forintos turisztikai fejlesztés a Sopron-Fertő térségben

Forrás: MTI

 2018. február 21. 16:18

A Modern városok program keretében fejlesztik többek között a Fertő-tavi vízitelepet, Sopronban pedig új szállodát és egy múzeumi negyedet építenek.

Barcza Attila, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje, Sopron fejlesztési tanácsnoka sajtótájékoztatón elmondta, a Modern városok program részeként 23 milliárd forint értékben fejlesztik a Fertő-tavi vízitelepet, ahol egyebek mellett új standrészt, külső medencét, vitorlás központot és kikötőt, sportpályákat, sétaútvonalat és egy száz szobás szállodát építenek. Szintén a Modern városok program részeként megújítják Sopron belvárosát, tízmilliárd forintból az útfejlesztés mellett homlokzatokat is megújítanak, és létrehoznak egy múzeumi negyedet, emellett a Lőverek városrész fejlesztésére 16 milliárd forint áll rendelkezésre.
A tervek szerint a fertődi és a nagycenki kastélyt hatmilliárd forintból fejlesztik, illetve több kisebb beruházás is megvalósul a Fertő-táj világörökségi településein. Barcza Attila hangoztatta, hogy a fejlesztések legnagyobb mozgatórugója az M85-ös út, mert amikor az elkészül, akkor ez a térség is egyfajta nemzetközi fogadóterületté tud válni.

A térséget a legtöbben Németországból és Ausztriából keresték fel

Fotó: pixabay.com

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója elmondta, hogy Győr-Moson-Sopron megyében 2010 és 2017 között 17,73 milliárd forint értékben valósultak meg turisztikai jellegű fejlesztések, köztük a Fertő-tó magyarországi szakaszán megépült a kerékpárút, fejlesztették a nagycenki és a fertődi kastélyokat és a Pannonhalmi Főapátságot.
A megyében tavaly 570 ezer vendég 1 millió 300 ezer vendégéjszakát töltött el, ami 28 százalékos növekedés 2010-hez képest. A térséget a legtöbben Németországból és Ausztriából keresték fel, a legnépszerűbb megyei úticél pedig Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár, Pannonhalma és Hegykő volt. Sopronban tavaly 185 ezer vendég 370 ezer éjszakát töltött el, a szálláshelyek árbevétele 2,3 milliárd forint volt.

Kapcsolódó cikkek