Nyolc borvidék húsz pincészete a debreceni bormustrán

Forrás: MTI

 2018. november 22. 13:26

A bormustra az elmúlt években komoly társadalmi eseménnyé vált a városban, amit az is jelez, hogy a november 24-i kóstolóra szinte az összes jegy elővételben elkelt.

Kovács Pál, a Debreceni Borbarátok Társasága Egyesület elnöke, a Debreceni Borozó szaklap kiadója elmondta: a rendezvényre az egyetlen ingyenes, negyedévente megjelenő országos terjesztésű borászati szaklap, a Debreceni Borozó tesztjein legjobban szereplő húsz borászatot hívták meg. A teszteken mintegy 400 bor közül válogatták ki azokat, amelyeket végül megkóstolhatnak az érdeklődők. Az idén a tokaji, az egri, a szekszárdi, a villányi, a kunsági, a mátrai, az etyeki és a balatonlellei borvidék pincészetei mutatkoznak majd be, a bormustra díszvendége pedig Szlovénia lesz - ismertette a részleteket az egyesület elnöke.

Négyszáz bor közül válogatták ki a  legjobbakat

Fotó: unsplash.com

Angi János, a rendezvénynek helyet adó Déri Múzeum igazgatója magyarázatként arra, hogy miért az intézmény ad otthont a borkóstolónak, elmondta: a múzeumot az 1920-as évek második felében eredetileg kultúrpalotának építették. Az akkori városvezetés szándéka az volt, hogy kulturális események sokasága kapjon helyet az épületben. Az intézmény fontos céljának tekinti ma is, hogy a legszélesebb értelemben vett kultúrát képviselje. A rendezvény hozzájárul a borral kapcsolatos alapvető ismeretek bővítéséhez és elősegíti a kulturált borfogyasztás minél szélesebb körű elterjedését.


Kapcsolódó cikkek

A VinAgora legjobbjai

2018. június 28.