Bronzérem Brüsszelben a Kőszegi Sörnek
Forrás: turizmus.com
2018. november 30. 17:38
Korábban történt
Első alkalommal kapott magyar sör ilyen rangos elismerést. A sörversenyt Mechelen történelmi sörfőzdéjében rendezték meg, nem messze a belga fővárostól. Ezt követően a genti Food Expo-n adták át a díjakat a nyerteseknek.
Idén hetedik alkalommal került sor a megmérettetésre, melyre a világ minden pontjáról, 48 országból jelentkeztek, és összesen 1522 sört neveztek nyolc kategóriában. A pontszámokat szigorú, pontos kritériumok alapján ítélte oda a 88 tagú zsűri, melynek tagjai több kontinensről érkeztek, és valamennyien nemzetközileg elismert sörszakértők.
Középen a Kőszeg Sör alapító-tulajdonosa, Kiss András |
Fotó: turizmus.com |
A díjazottak között találhatók világszerte ismert prémium termékek, és új, feltörekvő márkák is. A Kőszegi Sör – Bécsi Lager söre bronzérmes lett a versenyen, lager kategóriában. A díjat a márka alapítója és tulajdonosa, Kiss András vette át.
Hazánk idén először hozhatott el díjat a Brussels Beer Challenge-ről, amely Belgium első szakmai sörversenyeként indult útjára 2012-ben. Azóta évente rendezik meg az eseményt.
A Kőszegi Sör a város egykor neves sörkultúrája előtt is tiszteleg. A Dunántúlon három nagy sörgyárat alapítottak a 18. század végén, ezek egyike Kőszegen épült, 1896-ban. A világháborúk során a gyár megsemmisült, a helyi sörkultúra pedig Csipkerózsika álomba szenderült.
2016 tavaszán – 120 évvel az eredeti gyár megnyitása után - egy kőszegi fiatalember, Kiss András élesztette újjá a város sörkultúráját, és megalkotta a brandet, amelynek első terméke a Bécsi Láger lett. Azóta több új fajtával bővült a kínálat. Az elmúlt időszakban számos díjat és elismerést kapott Kiss András, a márka megalkotója.