Így fordíthatják a vendégértékeléseket saját hasznunkra a szállodák

Szerző: Pintér Tünde

Forrás: turizmus.com

 2023. május 24. 16:12

A régió helyzetéről, kilátásokról, vendégelvárásokról tartott előadást Lázár Levente István, a Tripadvisor regionális üzletfejlesztési menedzsere az MSZÉSZ budapesti közgyűlésén.

A 43 országban jelen lévő és 22 nyelven elérhető platform különlegessége, hogy tartalmát az értékelések nyomán a felhasználók gyártják, legfontosabb előnye pedig az összekapcsolódás lehetősége más felhasználókkal – hangsúlyozta előadásának bevezetőjében Lázár Levente István. Megtudtuk azt is, hogy a Tripadvisor a közönségméret tekintetében vezető szerepet tölt be a versenytársak között, illetve hogy 2022-ben a legfontosabb mérföldkő a platform életében az egymilliárd vendégvélemény elérése volt.

Szerepe nem csak a külföldi utazások tervezésében erős, a vendégek által készített képeket a magyar vendégek is szívesen átpörgetik szobafoglalásuk előtt. Felhasználóik a legfontosabbnak az árakat, a megbízható információkat, a fényképeket és az értékeléseket tartják.

 

Régiós vonatkozásban egyre jobbak vagyunk

Forgalmi adataik azt mutatják, hogy Magyarországon a figyelem középpontjában Budapest, Hévíz, Siófok, Balatonfüred és Bük áll. Jó hír, hogy hosszú évek után Budapest ismét szerepel az egyik top listán, a „Best place for culture – world” kategóriában a magyar főváros az előkelő 7. helyen áll. A legkedveltebb látnivalók listáját a Parlament, a Szent István-bazilika és a Lánchíd vezeti, az első tízben a Széchenyi és a Gellért fürdő is szerepel.

A versenytársakkal való 2023. áprilisi összehasonlításból kiderül, hogy ebben a hónapban Budapest számára a Tripadvisoron az Egyesült Királyság jelentette a legfontosabb küldőpiacot, míg Németország állt az élen Bécs és Prága tekintetében.

Jó hír, hogy az egyéni látogatóforgalom tavaly óta folyamatosan nőtt, a rövid foglalási ablak pedig a többi fővárosra is jellemző, általános jelenség.

tripadvisor_slides

Fotó: TripAdvisor

 

A budapesti hotelekre vonatkozó értékelések száma a Covid óta exponenciálisan nőtt, a három főváros kéz a kézben halad együtt, ami nagyon jó előjel. Szintén pozitív, hogy Budapest szállodái kiemelkedő értékeléseket kapnak a versenytárs desztinációkhoz képest.

tripadvisor_slides

Fotó: TripAdvisor

 

Több friss értékelés, előkelőbb pozíció

Mint azt Lázár Levente István hangsúlyozta, a Tripadvisor felületén az értékelések a minimum karakterszám miatt informatívak és a vendégek szeretnek is részletes beszámolót elküldeni, ami jó visszajelzés a menedzsmentnek és PR szempontból sem utolsó. A szakember tippeket adott arra vonatkozóan is, hogyan tudják az értékelést megkönnyíteni és növelni ezáltal azok számát a szálláshelyek. Így például a szálláshely Tripadvisor-menedzsment központjában elérhető QR-kódot kinyomtatva érdemes elhelyezni a szálloda közösségi tereiben, mely gyors elérést biztosít a vendégek számára a platform értékelési felületéhez. Sokat segíthetnek a vendégértékelést kezelő szoftverek is, távozás után automatikusan elküldött e-mailben felkérve a vendéget az értékelés leadására.

(Borítókép: 123rf.com)