Állami támogatás romániai regionális reptereknek

Szerző: Irházi János

Forrás: turizmus.com

 2020. szeptember 25. 17:18

Bizonyára csak véletlen egybeesés, hogy a román kormány a szeptember 27-i helyhatósági választások előtt három nappal szavazott meg állami segélycsomagot öt regionális reptérnek.

A kabinet a szeptember 24-i ülésén döntött úgy, hogy a bákói, nagyszebeni, iaşi, kolozsvári és craiovai repterek összesen 22 millió lejes (közel 4,8 millió euró) állami támogatásban részesülnek a koronavírus miatti veszteségek kompenzálására. A kabinet most a megyei önkormányzatok tulajdonában lévő, normális viszonyok között évi kétszázezer és hárommillió közötti utaslétszámot felmutató reptereknek nyújtott mankót.

Hasonló támogatásban más légikikötők is részesültek már idén. Júliusban a közlekedési tárcához tartozó, évi 1,6 milliós utasforgalmat bonyolító Temesvári Traian Vuia Reptér kapott 15 millió lejt (kb. 3 millió euró), ám ennek ára is volt: a fenntartó minisztérium az igazgatótanács négy tagját is kirúgta és új vezérigazgatót nevezett ki, mondván, elégedetlen a légikikötő menedzsmentjével.

A kolozsvári repülőtér támogatását is megszavazták

Fotó: Facebook

A Nagyváradi Nemzetközi Repülőteret a megyeszékhely polgármesteri hivatala egymillió euróval támogatja, a pénzből azok a légitársaságok részesülhetnek, amelyek a pandémia idején is megőrzik menetrend szerinti járataikat. Az állami segélyre a romániai versenyhivatal és az Európai Bizottság is rábólintott, a pályáztatás folyamatban van. Ami furcsa, hogy egy légitársaság a millióból akár 800 ezret is elvihet.

A légiforgalmi szubvencióosztás fő vesztese egyelőre a magántulajdonban lévő Blue Air diszkont-légitársaság, amely egy hónapja várja a kormány által augusztus 19-én megszavazott és az Európai Bizottság által is engedélyezett 300 millió lejes (kb. 60 millió euró) állami támogatást. A csupán teherszállításból, alkalmi állami megrendelésekből és minimális jegybevételből tengődő légitársaság a héten nyílt levélben emlékeztette a kormányt az adósságra.