Európa légiforgalma kiheverte a terrortámadásokat

Forrás: turizmus.com

 2017. május 20. 06:24

A kontinens légiforgalma 2016 végére visszatért az elvárt szintre, bár a légitársaságok egész évi bevételei 2,5 milliárd dollárral csökkentek - tette közzé a IATA.

A 2015. novemberi párizsi merénylet után komoly esés mutatkozott a forgalomban, majd a szezonális tényezőknek is köszönhető emelkedést ismét megszakították a 2016. márciusi, brüsszeli események. A forgalom csak júniusban kezdett teljes mértékben magához térni, méghozzá a vártnál is gyorsabb ütemben. Mindezek következtében az európai légitársaságok nemzetközi teljesítménye 2016 végére az eredetileg elvárt szint feletti volt, de az egész évi forgalmat ez már nem tudta a 2015-ös szintre felhozni.

Felszálló ágban

 

Nehéz megállapítani, hogy az európai visszaesés miként hatott a globális légi közlekedésre, de egy másik becslés szerint a repült utaskilométerek száma 0,4 százalékponttal erőteljesebben emelkedett volna, ha nem történnek támadások (a tényleges növekedés 7,4 százalék volt 2016-ban).

Az Európán belüli forgalom tehát teljesen magához tért 2016 végére, az Európa és Ázsia közötti légi közlekedést azonban érzékenyen érintették a támadások, és a forgalom máig nem érte el a támadások előtti szintet.

A terrortámadások hatása tehát csak átmeneti volt, akárcsak 2003-ban, a SARS-vírus vagy 2010-ben, az izlandi vulkánkitörés idejében. Ezzel szemben a 2001. szeptember 11-i, amerikai terrortámadásnak jóval mélyebb hatása volt. Szeptember 11. után a növekedés üteme ugyan 2002 és 2008 között hasonlóan alakult, mint a terrortámadás előtt, de az eredeti trendhez képest nem sikerült behozni a veszteséget, és a terrortámadás előtti időszak teljesítményszintjét is csak 2004 októberében sikerült elérni. Igaz, a new-yorki és washingtoni támadásokban közvetlenül érintettek voltak polgári repülőgépek.