Tovább sztrájkol az Utasellátó
Korábban történt
Nem okoz nagyobb fennakadást az Utasellátónál szervezett sztrájk, a járatok többsége a tervezett kocsiösszeállítás szerint elindult. Augusztus 29-én (kedden) nyolc, szerdán öt, csütörtökön délutánig két munkavállaló nem vette fel a munkát – adta hírül az MTI.
A szakszervezet erre úgy reagált, hogy a vasúttársaság valótlanságot állít, durván alábecsüli a sztrájkban résztvevők létszámát. Különben semmi szükség nem lett volna arra, hogy például „a vasutas nyugdíjasok szorult élethelyzetét kihasználva a munkáltató sztrájktörésre kényszerítse őket”.
|
„A MÁV-Start vezetése továbbra is adós maradt a válasszal, miként lehetséges, hogy a 2012 végén még közel 5 milliárd forint eredményt termelő nemzetközi személyszállítási tevékenysége pár év alatt veszteségessé vált – ennek mértéke 2016-ra már elérte a 690 millió forintot. Erre hivatkozva kívánja a munkáltató jelentősen csökkenteni a járatokban közlekedő étkező- és hálókocsik számát, az ezzel járó létszámleépítés pedig több százak munkahelyét veszélyezteti” – írta szakszervezet a legutóbbi közleményében.