Eddig több mint 100 ezer embernek igényeltek ágazati bértámogatást, és mivel a koronavírus-járvány miatt a korlátozásokat fenn kell tartani, ezért a kormány meghosszabbította a programot március 10-éig – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a februári hónapra is igényelhető a bértámogatás a munkavállalók után, az új igénylést március 10-ig lehet beadni, de akik korábban bejelentkeztek már rá, azok számára automatikusan meghosszabbítják.
A jogosultak köre
Amint arról beszámoltunk, Varga Mihály pénzügyminiszter december 8-án jelentette be, hogy a vendéglátásban már novemberben bevezetett 50 százalékos bértámogatást kiterjesztik a szálláshely szektorra, valamint az utazásszervezéssel foglalkozó cégekre is január végéig. Majd a kedvezményezettek körét Orbán Viktor miniszterelnök december 19-ei bejelentésével kiterjesztették a szünetelni kényszerülő magántulajdonú buszos vállalkozásokra is.
![]() |
|
A kijárási korlátozások meghosszabbítása után a bértámogatások igénybevételét is növelte a kormány |
|
Fotó: 123rf |
A munkaviszonyban foglalkoztatott személy bruttó munkabére 50 százalékának megfelelő összegű bértámogatás igénybevételére az a munkáltató jogosult január végéig, akinek tényleges főtevékenysége:
- Éttermi, mozgó vendéglátás (TEÁOR 5610)
- Rendezvényi étkeztetés (TEÁOR 5621)
- Italszolgáltatás (TEÁOR 5630)
- Filmvetítés (TEÁOR 5914)
- Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése (TEÁOR 8230)
- Sport és szabadidős képzés (TEÁOR 8551)
- Előadó-művészet (TEÁOR 9001)
- Előadó-művészetet kiegészítő tevékenység (TEÁOR 9002)
- Művészeti létesítmények működtetése (TEÁOR 9004)
- Múzeumi tevékenység (TEÁOR 9102)
- Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR 9104),
- Sportlétesítmény működtetése (TEÁOR 9311)
- Sportegyesületi tevékenység (TEÁOR 9312)
- Testedzési szolgáltatás (TEÁOR 9313)
- Egyéb sporttevékenység (TEÁOR 9319)
- Vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység (TEÁOR 9321)
- Fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR 9604)
- M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (TEÁOR 9329)
- Szállodai szolgáltatás (TEÁOR 5510)
- Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR 5520)
- Kempingszolgáltatás (TEÁOR 5530)
- Egyéb szálláshely szolgáltatás (TEÁOR 5590)
- Utazásközvetítés (TEÁOR 7911)
- Utazásszervezés (TEÁOR 7912)
- M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás (TEÁOR 4939)
Bruttó 241 500 forint a maximum bértámogatás
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium korábbi közleménye szerint az igényelhető maximális összeg a minimálbér másfélszerese, azaz személyenként havi bruttó 241 500 forint. A munkáltatónak emellett járulékokat sem kell fizetnie a munkabérek után, így teljes bérköltségének több mint a felét is megkaphatja kompenzációként. A bértámogatás a részmunkaidőben foglalkoztatottak után is igényelhető.
Felgyorsítják a kifizetéseket
A kifizetések lassúságát észrevételező vendéglátó-érdekképviseleti szervezetek jelzését meghallgatva, a kormány minap bejelentette, a közigazgatási hivatalokban felgyorsítják a bértámogatások kifizetését.
Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter az e heti csütörtöki Kormányinfón azt mondta, eddig mintegy 27 milliárd forintra nyújtottak be támogatási igényt a vállalkozások, amiből a kincstár 7 milliárd forintot utalt ki, ezt fel fogják gyorsítani.
KAPCSOLÓDÓ
Március 1-jéig maradnak a korlátozások, gyorsul a bértámogatás kifizetése

