Öt év folyamatos növekedés után áprilisban csökkent a zágrábi Franjo Tudjman repülőtér utasforgalma ‒ írta a Poslovni Dnevnik című horvát gazdasági napilap.

A zágrábi repülőtér áprilisban 415 218 utast kezelt, ami 1,1 százalékos visszaesés 2025 azonos hónapjához képest. A csökkenés összhangban van az előzetesen jelzett kapacitásmérsékléssel, vagyis azzal, hogy kevesebb ülőhelyet terveztek a légitársaságok a zágrábi járatokra. 

A májusi kapacitás jelenleg 0,4 százalékkal haladja meg a tavalyi szintet, a lap szerint azonban a geopolitikai helyzet miatt a menetrendek gyorsan változnak, és továbbra is sok járatot törölnek. 

 

Áprilisban több légitársaság is csökkentette kapacitását az előző évhez képest. A Ryanair tizennégy járattal kevesebbet közlekedtetett, a Qatar Airways pedig átmenetileg felfüggesztette zágrábi járatait. Visszafogta kapacitásait a Flydubai, az Eurowings, az Austrian Airlines, a KLM, az Air Serbia, a LOT Polish Airlines és a Turkish Airlines is, noha a KLM több járatot indított, mint egy évvel korábban. 

Az év első négy hónapjában ugyanakkor még növekedést mutatott a zágrábi repülőtér forgalma: január és április között 1 332 694 utast fogadott, ami 4,4 százalékos, 56 053 fős emelkedés 2025 azonos időszakához képest. 

Elemzők szerint az év hátralévő részében is lassulhat a forgalom, részben a repülőtéri díjak tervezett emelése miatt. A zágrábi Franjo Tudjman repülőtér június 1-jétől új díjszabást és módosított forgalomösztönző rendszert vezet be. Az új árlista általános díjemelést tartalmaz a légitársaságok számára, folytatva a repülőtéri díjak évek óta tartó emelkedését Zágrábban. 

 

Korábban már emelték az utasdíjakat is, például a nemzetközi utasok után fizetendő díj 17,50 euróról csaknem 20 euróra nőtt. A 2026-os díjszabás ugyanebbe az irányba mutat. A költségek emelkedése a működési kiadások növekedésével és az inflációval hozható összefüggésbe. A díjrendszer továbbra is az ágazatban szokásos paramétereken, így a legnagyobb felszállótömegen és az utasszámon alapul. 

A koncessziós szerződés szerint a zágrábi repülőtérnek akkor kell beruháznia a terminál bővítésébe, ha az éves utasforgalom eléri az ötmilliót. A jelenlegi adatok alapján ez várhatóan az idén sem történik meg, így a beruházást elhalasztották. 

A Poslovni Dnevnik szerint a forgalom stagnálása nyomást gyakorolhat a kormányra, hogy engedélyezze a régi zágrábi terminál újbóli megnyitását. Ennek révén jelentősebb beruházás nélkül mintegy hárommillió utassal lehetne növelni a kapacitást. A kormány egyelőre nem támogatta a javaslatot.

(Nyitókép: Franjo Tudjman repülőtér, Zágráb / 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Árcsökkentést sürget a horvát turisztikai tárcavezető a szezon előtt

A növekvő költségek és a globális gazdasági bizonytalanság egyre nagyobb nyomást helyez a piacra.