A Kolozsvár melletti gyalui várkastélyba május 29-31. között, a marosvásárhelyi várba június 19-21. között várják a Taste of Transylvania gasztronómiai és kulturális fesztivál látogatóit ‒ közölték a szervezők.
A nagyvárosok körzetében Taste of Transylvania Boutique néven jelentkező minifesztivál célja, hogy a hagyományos erdélyi ízeket ötvözze a modern, 21. századi konyhatechnológiákkal, bemutatva a régió legkiválóbb termelőit és éttermeit ‒ mondta Trucza Adorján, a fesztivál főszervezője.
Felidézte, hogy a fesztivál eddig hat kiadást ért meg, ebből négyet hagyományos helyszínén, a Gyimesi Skanzenben tartottak, egyet tavaly márciusban az akkor még működő parajdi sóbányában és egyet Magyarországon, a Szentendrei Skanzenben.
Idén az erdélyi nagyvárosok közönségét is megcélozzák. A „boutique" kiadásokat a Kolozsvártól 20 kilométerre található gyalui várkastélyban és a marosvásárhelyi várban rendezik meg, de októberben Bukarestben is terveznek ilyet. Szeptember 3-5-án a hagyományos gyimesi fesztivált is megrendezik.
A gyalui Rákóczi-Bánffy-kastély május 29-31. között ad otthont a fesztiválnak. Az eseményre Michelin-csillagos és Michelin-ajánlással rendelkező séfeket is várnak Portugáliából, Budapestről és Debrecenből.
A gyalui kiadáson 20-22 étterem lesz jelen, ezek közül hat Kolozsvárról. Továbbá Bukarestből, Brassóból és Székelyföldről is képviseltetik magukat éttermek, és a Pro Agricultura Egyesület révén helyi termelők is bemutatkoznak ‒ hangzott el.

A történelmi épület felújítása 2015-ben kezdődött európai uniós forrásokból. Jelenleg kulturális központként működik, partnerszerződések révén a kolozsvári filharmónia, opera és színház szervez itt eseményeket, valamint a Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemmel is szerződni terveznek galéria működtetésére ‒ közölte Kovács Ferenc, a Rákóczi-Bánffy kastély működtetője.
Hamarosan a területen található római kori castrum is elkészül, és a kastéllyal együtt megtekinthető lesz. Mivel a létesítmény próbál önfenntartó lenni, nyitottak az együttműködésre, gasztronómiai eseményeket is befogadnak ‒ tette hozzá.
A Taste of Transylvania valójában nemcsak fesztivál, hanem egy mozgalom, mely a több nemzetiség együttélése révén kialakult egyedi erdélyi gasztronómiát hivatott népszerűsíteni, újragondolni ‒ hangsúlyozta.
Meglátása szerint több nemzet konyhájából egy nagyon erős fúzió született, amihez hasonló „aranybánya" csak a franciaországi Provence-ban van.
A rendezvényen a séfek a hagyományos helyi alapanyagokból főznek, megmutatva, hogy „az erdélyi konyha él, nem csak múzeumba való". Örömfőzés (joy cooking) is lesz, ahol hagyományos recept összetevőiből háziasszonyok és elismert séfek is készítenek ételeket. A fogásokat a közönség is megkóstolhatja.
A program pénteken, május 29-én a vendéglátásban érdekeltek gyorstalálkozójával (speed dating) kezdődik, ahol legtöbb öt percig tehetnek fel egymásnak kérdéseket, majd beszélgetőtársat váltanak. A gasztronómiai programok és termelői vásár mellett kisebb koncertek is lesznek.
A belépők már kaphatók a fesztivál holnapján.
KAPCSOLÓDÓ
Körbekóstolhatjuk a világot az idei első budapesti Food Truck Show-n
Május 8-án, zenei programokkal és lóversenyfutamokkal veszi kezdetét a műfaj hazai csúcseseménye.
