Az ESG nemcsak elvárás, hanem valódi lehetőség a szállodák számára – ez volt a fő üzenete annak az előadásnak, melyet Farkas Marianna Rita, az ESG Szövetség alelnöke, főtitkára tartott „Valóság és versenyelőny, ESG a szállodaiparban” címmel az MSZÉSZ tavaszi közgyűlésén. A gyakorlati példákkal teletűzdelt prezentációból kiderült, hogyan tudják kihasználni a szállodaipar szereplői a fenntarthatósági törekvésekben rejlő lehetőségeket.

„Az ESG olyan, mint egy jó befektetés: kezdetben több erőforrást igényel, de többszörösen megtérül, pénzben, időben és emberi értékekben egyaránt” – idézte Krisán László szövetségi elnök szavait Farkas Marianna Rita, aki erre a gondolatra fűzte fel gyakorlati példákkal teleszőtt előadását. A szövetség célja ugyanis, hogy támogassa a fenntarthatósági törekvéseket, és segítse a vállalkozásokat a szükséges átállásban.

Előadásában a szakember részletesen kifejtette az a három területet, mellyel az ESG keretein belül érdemes foglalkozni. 

 

A legkönnyebben megfogható és leggyorsabban megtérül: energiahatékonyság

Az okos rendszerek 25-30%-kal csökkenthetik az energiaköltségeket, a víztakarékos vízcsapok és WC-tartályok pedig akár 30-40%-kal is leszoríthatják a vízfogyasztást. A konyhai hulladék 40-50%-a komposztálható, ezáltal kevesebb hulladék kerül a szemétbe. Fontos trend a szálláshelyeken az egyszer használatos tárgyak kiváltása is. Mondanivalója alátámasztására a szakember hazai hotelek valós jó gyakorlatait mutatta be a résztvevőknek:

Barceló Budapest Hotel

  • Okos HVAC rendszer – 22%-os energia-megtakarítás
  • Éves CO2-csökkentés: ~48 tonna

Green Hotel, Budapest

  • Napkollektorok + energiatakarékos hűtő/fűtő rendszer
  • Zöldtető a hőszigetelésért

Hotel Clark

  • Digitalizált dokumentumkezelés több ezer oldal papírt spórol: digitális szobamappa ~10 000 oldal nyomtatás megtakarítása évente

Kempinski Hotel Corvinus, Budapest

  • Szürkevíz újrahasznosítása – évi 1,8 millió liter vízmegtakarítás
  • Üvegből palackos víz: 90% műanyagcsökkentés

Accor-csoport

  • Planet 21 program: cél a teljes karbonsemlegesség 2050-re
  • Ételhulladék-mérés (Winnow rendszer) – 30% csökkentés 6 hónap alatt

Aria Hotel

  • Helyi termelői reggeli – 80%-ban magyar alapanyagok
  • Kávézacc újrahasznosítása (szappankészítés, komposzt)

„A helyi, szezonális és tanúsított termékek beszerzése nem csak ökológiai szempontból fontos, hanem a vendégélményt is növeli” – hangzott az újabb tételmondat.

 

Az érzés, amit a vendég hazavisz: társadalmi aspektus

A mai vendég nemcsak szolgáltatást keres, hanem azonosulni akar azzal, amit a szálloda képvisel. Alapelvárás a társadalmi felelősségvállalás, a sokszínűség, az inkluzív gondolkodás – sorolta. Kiemelt figyelmet kell fordítani a munkavállalók jólétére, fejlődési lehetőségeire, sokszínűségének megbecsülésére. 

„Az élmény nemcsak a szoba, hanem az érzés, amit a vendég hazavisz” – foglalta össze az ESG egyik legfontosabb üzenetét vendégkapcsolatban, majd ismét bemutatott néhány konkrét gyakorlatot a hazai szállodaiparból: 

InterContinental Budapest

  • I Grow karrierprogram – belső előléptetési ráta: 35%
  • Mentális egészség hónap (külső szakértők bevonásával)

Danubius Hotels

  • Női vezetők arányának növelése: 5 év alatt 27% → 43%
  • Hátrányos helyzetű fiatalok mentorálása

Four Seasons Hotel Gresham Palace

  • Minden évben adománygyűjtő vacsorát szervez, a vendégek is részt vehetnek, a befolyt összeget gyermekotthonok támogatására fordítják

The Ritz-Carlton, Budapest

  • Community Footprints" CSR-program: vendégek részt vehetnek adományozási és faültetési akciókban

Hotel Ginkgo, Hódmezővásárhely

  • Teljesen akadálymentes szobák
  • Vegán opciók, a pontos allergéninformációk nemcsak figyelmesség, biztonságot is jelentenek
  • Vakok és gyengénlátók számára elérhető weboldal
  • Vendég ESG-értékelés (QR-kódos feedback rendszer)

Marriott lánc

  • Bevezette a Wellbeing Ambassador pozíciót, amely a dolgozók mentális és fizikai jóllétéért felelős, segít csökkenteni a kiégést, növeli az elégedettséget

 

A legkevésbé látványos, de legfontosabb pillér: vállalatirányítás 

Az EU áprilisban született döntése a fenntarthatósági jelentések kötelező alkalmazása több lépcsőben lép életbe, néhány héten belül az erre vonatkozó hazai szabályozást is elfogadják. A középvállalatokra vonatkozó előírások többsége 2026-tól vagy 2027-től lesz kötelező – tudhatták meg a résztvevők. 

A szállodaiparban ez elsősorban a nagy láncokat vagy a külföldi tulajdonú egységeket érinti közvetlenül, de közvetetten mindenkit, akinek a partnere ilyen kötelezettség alá esik, hiszen tőlük beszállítói ESG-adatokat is kérhetnek – figyelmeztetett a szakértő. 

 

Farkas Marianna Rita felhívta a figyelmet arra is, hogy több hazai szállodalánc 2024-ben már a CS3RD kötelezettség alá esik, tehát 2025-ben jelentést kell készítenie, a magyar törvényi szabályozástól függetlenül. 

S hogy miként lehet ezt megvalósítani? A szakember azt tanácsolja, hogy az ESG-re ne projektként, hanem rendszerként tekintsenek a szálláshelyek és találják meg házon belül a felelősét. Nevezzenek ki zöld teamet, amely rendszeresen ülésezik, írásban őszintén összegzi az eredményeket és a kihívásokat, illetve kialakítja az etikai sztenderdeket. 

ESG fa, Fotó: 123rf.com
Elveszíti a versenyelőnyét az a szálloda, amelyik nem fenntartható módon működik (Fotó: 123rf.com)

Akár már holnap elkezdhető

„Aki időben lép, előnyt szerez. Aki késlekedik, lemarad a vendégekről, forrásokról és a kollégákról is!” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy kis lépésekkel is lehet változást elérni. Az első az ESG-audit elvégzése, ezt követően ki kell jelölni a prioritásokat és be kell vonni a munkatársakat. A következő teendő a fő teljesítménymutatók (víz, áram, CO2, stb) mérése és az adatok gyűjtése, majd mindezek transzparens kommunikálása. Szerencsére rengeteg eszköz áll rendelkezésre, amelyek egyszerűbbé és mérhetővé teszik a folyamatot. 

A GreenKey, az EartCheck, EU Ecolabel tanúsítási rendszerek, a digitális hulladékcsökkentő alkalmazások (Winnow, TooGoodToGo) és az ESG szoftverek (Measurabl, Envoria, Net Zero Cloud) mérhetővé teszik a fejlődést, és lehetővé teszik, hogy automatizáltan gyűjtsük és elemezzük a fenntarthatósági adatokat. 

 

A lépésekre nem pusztán a törvényi kötelezettség miatt van szükség, hanem mert elveszíti a versenyelőnyét az a szálloda, amelyik nem a munkavállalói és vendégelvárások szerint, fenntartható módon működik – összegezte, miért éri meg előre gondolkodni. Hangsúlyozta, hogy a szálláshelyek nincsenek egyedül, hiszen az ESG Szövetség eszközökkel, tudással, példákkal segítik a vállalatokat, akár az első lépéstől.

 

Mi is az ESG és miért kell vele foglalkozni?

Mint a betűszó mögött álló szavak (environmental, social, governance) is mutatják, a kockázatelemzési és fenntarthatósági keretrendszer három pilléren nyugszik: környezeti lábnyom (energia- és vízgazdálkodás, klímakockázatok kezelése, hulladékgazdálkodás, stb), társadalmi szerepvállalás (a munkavállalók jólléte, oktatás és képzés, a közösségek támogatása, az ellátási lánc felelőssége) és a vállalatirányítás (átláthatóság, etikus működés, vezetési elszámoltathatóság, korrupcióellenes intézkedések) – értelmezte a fogalmat előadásában a szakember.

„Nem távoli követelményről, hanem napi gyakorlatról van szó” – figyelmeztetett, hiszen a fenntarthatóság iránti igény több irányból egyre sürgetőbben jelentkezik. 

Mind az egyéni, mind a corporate vendégek előnyben részesítik a fenntartható szálláshelyeket, a munkavállalók pedig értékalapú munkahelyet, fenntartható jövőképet keresnek, így az ESG vendégélmény-növelő eszközzé és a munkaerő-megtartási kulcsává válhat. Azok a cégek, amelyek nem rendelkeznek ESG stratégiával, egyre nehezebben jutnak banki és befektetői forrásokhoz is. 

 

Az Európai Unió és a magyar kormány is folyamatosan szigorítja a szabályozásokat, és az MNB ajánlása is életbe lépett – sorolta, miért nem dőlhetnek hátra a vállalkozások. 

„A felsorolt tényezők miatt az ESG szemléletnek ma már az üzleti stratégia részévé kell válnia” – hangzott kulcsmondata.

ESG, Fotó: 123rf.com
Az ESG szemléletnek ma már az üzleti stratégia részévé kell válnia (Fotó: 123rf.com)

AZ ESG a vállalat bevételére, működésére és hírnevére is közvetlenül hat, alkalmazása ma már nem extra, hanem alap elvárás, különösen a nemzetközi vendégek és céges partnerek részéről – folytatta érveit. 

A Booking.com és a Gitnux 2025-ös felmérése szerint a vendégek 76%-a előnyben részesíti a zöld szálláshelyeket, 81% hajlandó többet fizetni környezetbarát szolgáltatásokért, 43% hajlandó többet fizetni olyan szálláshelyért, amely rendelkezik fenntarthatósági tanúsítvánnyal.

 

Mi micsoda?

Az előadás résztvevői az ESG szabályozáshoz kapcsolódó fogalmakat is megismerhették. Maga az ESG kifejezés 2004-ben született 20 nagy pénzügyi intézmény közös kezdeményezésére. Az alapelveket 2006-ban már 5000 intézmény támogatta. 2015-ben, a Párizsi Klímaegyezménnyel globális elköteleződés született. Az SFDR a pénzügyi szereplőknek szóló EU-szabály a fenntarthatósági kockáztok közzétételére. A CSRD az EU új, kibővített szabályozása, amely kötelező fenntarthatósági jelentést ír elő a nagyobb cégek számára strukturált, összehasonlítható formában. Ennek kibővített és részletesebb szabályokat megfogalmazó változata a CS3RD, amely a vállalatok ellátási láncbeli felelősségére is kiterjed. Kötelezővé teszi, hogy a nagyvállalatok aktívan vizsgálják és kezeljék az emberi jogi és környezeti kockázatokat saját működésükben és a teljes ellátási láncban. 

KAPCSOLÓDÓ

Nem találja ki, melyik város számít Európa ESG fellegvárának!

A MaReSz rendezvényén az is kiderült, hogy ESG nemcsak környezeti fenntarthatóságot jelent.