A kubai piacról történő kivonulás súlyosan érintette a spanyol Meliá Hotels pénzügyi eredményét.

A Meliá idén júliusban teljesen beszüntette 34 kubai szállodája üzemeltetését. Ezt megelőzően júniusban 15 másik szálloda üzemeltetését fejezte be a vállalat. A kivonulás hátterében az áll, hogy az Egyesült Államok szankciókat vezetett be a kubai GAESA katonai vállalatcsoport, majd a szigetország turisztikai minisztériuma ellen. Július 24. óta kubai állami vállalatok üzemeltetik az érintett létesítményeket.

A kivonulás súlyos pénzügyi következményekkel járt a Meliá számára. Az üzemeltető kénytelen volt leírni a követeléseit és egyéb eszközeit, mivel azok visszaszerzése bizonytalanná vált. A cégcsoport már a féléves beszámolójában 79,4 millió eurót különített el erre a célra, aminek következtében a nyeresége 4,1 millió euróra csökkent.

A szállodalánc nettó nyeresége 2026 első kilenc hónapjában 55,5 százalékkal, 67,1 millió euróra csökkent. A kubai üzletág felszámolása önmagában 79,8 millió euróba került. 


Kubai teljesítményét leszámítva jó eredményei vannak a vállalatnak: az eszközértékesítési nyereség nélküli árbevétel 7,3 százalékkal, 1,71 milliárd euróra emelkedett az első kilenc hónapban, a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti, korrigált működési eredmény pedig 3,2 százalékkal 443 millió euróra nőtt.

Az egy kiadható szobára jutó árbevétel (RevPAR) 16,5 százalékkal emelkedett. Ezt az értéket azonban torzítja a kubai szállodák kiesése. Korrigálva ennek és az árfolyamingadozásoknak a hatásával a növekedés 7,6 százalék volt. 

A növekedéshez különösen a spanyolországi üzletág járult hozzá a magasabb szobaárak és a stabil kereslet miatt.


A Meliá mellett más nemzetközi üzemeltetők, így az Iberostar és a Barceló is elhagyták a kubai szállodapiacot. Összesen több mint 30 ezer szállodai szoba maradt nemzetközi üzemeltető nélkül a szigeten. Ez egy újabb csapást jelent Kuba amúgy is gyengélkedő idegenforgalmára. Az országba az év első hónapjában mindössze mintegy 478 ezer külföldi látogató érkezett, 65 százalékkal kevesebb, mint az előző évben – írja a Reise vor9.

(Nyitókép: 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Feledy Botond: Egyetlen politikai döntés is megfelezheti a turistaforgalmat

A turizmus a politikai eszköztár részévé vált – hívta fel a figyelmet Feledy Botond, a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatója a MICE Business Dayen.