Idén minden eddiginél korábban, már szeptember végén átlépte a vendégforgalom a 15 millió főt – derül ki a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adataiból. A tizenötmilliomodik vendég belföldi utazó volt, aki a Pécs–Villány turisztikai térség egyik négycsillagos szállodájába jelentkezett be.

Tavaly ugyanezt a mutatót csak jóval később, október 18-án érte el a turisztikai szektor, ami jól mutatja, hogy az utazási kedv nemcsak töretlen, de továbbra is fokozatosan erősödik. A belföldi és a nemzetközi turisták nagyjából fele-fele arányban keresték fel hazánk nevezetességeit, városait, fürdőit, borvidékeit és természeti kincseit.

„Az, hogy a tavalyihoz képest idén három héttel korábban átléptük a tizenötmilliós vendégszámot, világosan mutatja: Magyarország turisztikai vonzereje folyamatosan erősödik. A tudatos fejlesztések és a Visit Hungary nemzetközi és belföldi adatvezérelt és élményalapú kampányai nemcsak elérik céljukat, hanem új távlatokat is nyitnak a hazai turizmus számára” – mondta Csendes Olivér, a Visit Hungary vezérigazgatója.

A nemzetközi látogatók imádják a fővárost, mely számukra továbbra is a legvonzóbb célpont: Budapest a turisták 36%-át fogadta, 13%-kal többet, mint tavaly ilyenkor - fogalmazott. 

A legtöbben Németországból érkeztek hazánkba, ezt követte Lengyelország, Románia, az Egyesült Királyság és Csehország. A vidéki városok közül Siófok, Hévíz, Hajdúszoboszló, Győr, Szeged, Sárvár és Bük voltak a leglátogatottabbak.


A magyarok a Balatonra szavaztak. A legtöbb hazai vendég Budapestről, Pest, Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar vármegyékből indult útnak, és a magyar tengert választotta úti célul. Ezt a Mátra–Bükk térsége, Budapest környéke, Debrecen és térsége, majd a Tokaj és Nyíregyháza turisztikai térség követte. Különösen a fürdővárosok bizonyultak vonzónak: sokan utaztak Siófokra, Balatonfüredre, Hajdúszoboszlóra, Zalakarosra és Hévízre is - írják.

Az ágazat továbbra is a hazai gazdaság egyik legfontosabb hajtóereje. Az idei évben a vendégforgalom május elején már meghaladta az 5 millió főt, szűk öt hónappal később pedig a 15 milliós mérföldkövet is elérte - fogalmaz a Visit Hungary közleménye.

A Visit Hungary a közelmúltban a külföldi családok számára is elérhetővé tette a Kajla-programot.

 

Nagy Márton: csúcsformában a magyar turizmus

"Csúcsformában a magyar turizmus. Idén minden eddiginél hamarabb, már szeptember végén átléptük a 15 millió vendéget. Ezzel az idei teljesítmény három hetet vert a tavalyi tempóra" - írta hivatalos Facebook-oldalán Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Mint hozzátetette, ez is bizonyítja, hogy Magyarország iránt töretlen az érdeklődés, a turizmus pedig nemcsak fontos pillére a nemzetgazdaságnak, hanem minden eddiginél erőteljesebben fejlődik.

Leszögezte: nem állunk meg! Annak érdekében, hogy tovább szárnyaljon az ágazat, folyamatosan bővítjik a kapcsolatokat. Csak a közelmúltból a miniszter kiemelt néhány friss bejelentést: új közvetlen járat indul Philadelphiába, új közvetlen járat indul Torontóba, szeptember 30-tól minden magyar állampolgár ismét az Amerikai Vízummentességi Program részesévé vált - sorolta bejegyzésének végén Nagy Márton.
 

(Nyitókép: 123rf.com)

KAPCSOLÓDÓ

Munkaerő, árérzékenység, vendégigények változása – fontos témák az MSZÉSZ északi és keleti régióülésén

A régióülésen közel 30 szálloda képviselője és 40 társult tag volt jelen.